Kiderült: ez lehet Magyar Péter titkos terve

A saját lakásán egyeztetett három héttel ezelőtt Magyar Péter Vitézy Dáviddal és a Kutyapárt társelnökével, Kovács Gergellyel. 

2024. szeptember 20., 15:20

Szerző:

A találkozót úgy tudni Magyar Péter azért szervezte, hogy megvitassa Vitézy Dáviddal Kovács Gergellyel, hogy kössenek-e koalíciót a Fővárosi Közgyűlésben – írja cikkében a 444.hu, amit a Telex szemlézett. A Kutyapárt társelnöke megerősítette, volt ilyen találkozó. 

A koalíció ötlete 

A lap információi szerint a politikusok négy óra hosszán át tárgyaltak egymással, a beszélgetés során pedig egy lehetséges koalíció elképzeléseit vitatták meg egymással. Amennyiben létrejönne ez a megállapodás a felek között, úgy a koalíciónak összesen 16 szavazata lenen a fővárosi közgyűlésben, a többséghez azonban szükséges lenne még egy, Magyarék úgy gondolják Karácsony Gergely elfogadná az ajánlatukat. 

A Magyar-terv 

A portál Magyar-tervként hivatkozik az elképzelésre, tovább azt írják, hogy a Tisza Párt elnöke Vitézy Dávidot szeretné főpolgármester-helyettesnek, aki így hatáskörébe venné a  BKV-t, a BKK-t és a BKM Budapesti Közművek Zrt.-t, vagyis a főváros legfontosabb, valamint legnagyobb költségvetéssel dolgozó cégeit. Úgy tudni a beszélgetés során az is felmerült, nem támogatnák Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes újraválasztását, valamint a főpolgármester azon jogkörét is megszüntetnék, hogy egyes esetekben a közgyűlést megkerülve, saját hatáskörben döntsön. A 444 ugyanakkor azt írja, a koncepció elbukott, mert a Kutyapárt nem ment bele. 

Vitézy Dávid megdöbbent 

Vitézy Dávid egyébként megdöbbenésének adott hangot, a lapnak elmondta, semmiben állapodott meg Magyar Péterrel, abban pedig pláne nem, hogy a Tisza támogatná ő főpolgármester-helyettesként. 

A jelölés kizárólagos joga a főpolgármesteré, azt más nem teheti meg. Karácsony Gergely pedig ilyet sem formálisan, sem informálisan nem vetett fel, tehát ez fikció

– magyarázta Vitézy, aki kiemelte, a Magyarral folytatott tárgyalás során el sem jutottak odáig, hogy ez szóba jöjjön. 

A Tisza egyelőre hallgat 

Az esetleges koalíció kapcsán a Tisza Párt sajtórészlege nem adott ki információt, az árvízhelyzetre hivatkozva azt mondták, nem kívánnak semmilyen más ügyben nyilatkozni. 

Erre gondolhatott Szentkirályi Alexandra? 

Ahogyan arról lapunk is beszámolt a napokban Magyar Péter élesen bírálta Szentkirályi Alexandrát, azt követően, hogy az ex-főpolgármester jelölt a közösségi oldalára feltöltött videókban szólította fel Vitézy Dávidot arra, hogy ne árulja el a Fidesz szavazókat és ne menjen bele a Karácsony Gergely-Magyar Péter paktumba. A videók kikerülése után Magyar Péter nem volt rest reagálni Szentkirályinak, posztjában azt írta: 

VVSzandi először elherdált 500 millió forint adófizetői pénzt a kampányban, majd ijedtében azelőtt kiugrott a villából, mielőtt a nézők szavazhattak volna róla. Persze Szandit ez nem tartja vissza attól, hogy két hónapos nyaralásáról visszatérve újra szórakoztatni kezdje a budapesti nagyérdeműt. Most épp Karácsony-Magyar paktumról értekezik, miközben a saját propagandamédiája attól hangos, hogy én zsarolom a főpolgármestert. Ezenfelül Szandi ma már politikai tanácsadónak is felcsapott, ha már politikusként nem kértek belőle a budapestiek. Most épp Vitézy Dávidnak ad kéretlen tanácsokat. Szerintem mindenki jobban járna, ha Szandi a kaszinókban tenné meg a tétjeit. Ott legalább mindig nyer. Vagy ha veszít, akkor is a családban marad a lóvé.

(Kiemelt képünkön Magyar Péter, Fotó forrása: Facebook) 

15:04

A MÁV fiatalnak nevezhető Siemens Desiro motorvonatainak 38 százaléka nem közlekedik a karbantartás elmaradása miatt. A MÁV szerint kereskedelmi zavarok vannak a háttérben, Vitézy Dávid szerint viszont Lázár János jóvoltából összeomlott a karbantartás is.