Magyar Péter páros lábbal állt bele Szentkirályi Alexandrába – és ez még nem minden

Magyar Péter nem kímélte Szentkirályi Alexandrát, alaposan odamondta a véleményét neki. 

2024. szeptember 11., 15:46

Szerző:

A Tisza Párt elnöke ezúttal Szentkirályi Alexandrának mondta meg a magáét, azt követően, hogy az ex-kormányszóvivő és főpolgármester-jelölt a közösségi oldalán beszélt arról, megszületett a Magyar Péter-Karácsony Gergely paktum. 

Szentkirályi Alexandra Vitézy Dávidhoz is szólt 

Szentkirályi egy, a Facebook-oldalára feltöltött videóban beszél arról, hogy egyre több hír szól arról, Magyar Péter és Karácsony Gergely együtt tervezik vezetni a fővárost, azonban a volt főpolgármester-jelölt szerint, a budapestiek nem erre szavaztak június 9-én. Egy másik videóban pedig Vitézy Dávidod szólította meg, aki épp azt követően került előnyös helyzetbe a főpolgármester-választáson, hogy Szentkirályi az utolsó pillanatban bejelentette a visszalépését. A felvételen szemrebbenés nélkül mondja azt, hogy Vitézy a fideszesek szavazatának köszönheti, fej-fej mellett haladhatott Karácsonnyal (ám a mellékelt ábra szerint ez sem volt elegendő ahhoz, hogy elnyerje a budapestiek bizalmát). A volt kormányszóvivő a videóüzenetben arra kéri Vitézyt, ne árulja el a Fidesz szavazókat és a budapestieket, ne menjen bele a Magyar-Karácsony paktumba. Szentkirályi mindkét videóban megemlíti Gyurcsány Ferencet is, ami már csak azért is elég szürreális, mert Magyar Péter többször hangsúlyozta már, nem óhajt együttműködni a DK-s politikussal. 

Budapest jövője 

Egyébként, hogy a Fidesz budapesti szervezetének elnöke pontosan milyen paktumról is beszél nem egészen világos, valószínűleg a konteógyár azután indult be, hogy Magyar Péter szeptember 10-én megosztotta a gondolatait Budapest jövőbeni működéséről. A Tisza Párt elnöke a posztjában arról írt, hogy a fővárosi választók június 9-én kevesebb mint 300 szavazat többséggel úgy döntöttek, hogy Karácsony Gergely marad a főpolgármester. Ugyanakkor azt is határozottan kimondták a budapestiek, hogy nem kérnek az eddigi mutyikból és az óbaloldali közgyűlési többség által eddig képviselt irányból. A budapestiek egyértelművé tették, hogy a főváros vezetőinek új irányba kell fordulniuk és egy tiszta, rendezett, élhető, békés, modern, korrupciómentes, együttműködésen és kölcsönös tiszteleten alapuló világváros építéséért kell dolgozniuk.

Nem kér a DK-ból 

A bejegyzésből az is kiderült, hogy Magyar Péter egyeztetésre hívott minden budapesti listavezetőt, a felek közül pedig egyedül a Fidesz frakció nem él a felajánlott eszmecsere lehetőségével. A tárgyalásokat követően a Tisza Párt elnöke nyilvánosságra hozta, hogy a párt semelyik frakcióval nem köt koalíciót, továbbá főpolgármester-helyettest sem javasolnak, valamint a budapesti cégek igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban sem vesznek részt. Magyar azt is hozzátette, főpolgámester-helyettest Karácsony Gergelynek van joga jelölni, a Tisza Párt viszont az eddigi helyetteseket biztosan nem szavazza meg, mert úgy vélik, a budapesti választók egyértelmű ítéletet mondtak a DK-MSZP politikusok eddigi munkájáról.

A főváros jórészt a kormányzati elvonásoknak is köszönhetően a csőd szélén áll, szinte semmilyen érdemi fejlesztésre sincs lehetőség. Budapest működtetéséhez Karácsony Gergelynek és Orbán Viktornak azonnal rendeznie kell Budapest és a kormány kapcsolatát, lehetőség szerint nyilvános, transzparens módon

– írja Magyar Péter a posztban, valamint arról is értekezik, hogy a törvényes működés és a főváros pénzügyi helyzetének biztosítása és az eddigieknél szakmaibb városvezetés érdekében javasolni fogja Karácsony Gergelynek, hogy jelöljön olyan főpolgármester-helyettest, akinek a személye ezekre garancia lehet és aki a közgyűlésben meggyőző többséget kaphat egy titkos szavazáson.

Természetesen a főpolgármesternek lehetősége van arra is, hogy a választók akaratával szembe menve, a Fidesszel és a DK-val összefogva, az eddigi helyetteseit terjessze a közgyűlés elé és egy Fidesz-DK koalícióval irányítsa Budapestet. Ahogy azt korábban többször is jeleztük a TISZA Párt a budapestiek érdekét szolgáló előterjesztéseket megszavazva, a város működőképességének fenntartása és a főváros fejlesztése érdekében fog politizálni. A város működőképességének és irányíthatóságának fenntartása ezen túlmenően a főpolgármester és a kormány felelőssége 

– áll a bejegyzésben. 

Nem maradt el Magyar Péter reakciója 

Szóval a Szentkirályi Alexandra-féle videók ezután a bejegyzés után láttak napvilágot, a felvételeken rendre visszatérő Gyurcsány-szál pedig Magyar bejegyzése alapján még inkább érhetetlen, hiszen a Tisza Párt elnöke konkrétan hangsúlyozza, hogy nem támogatná, ha DK-s politikust akarna Karácsony főpolgármester-helyettesnek. Szentkirályi ámokfutását persze Magyar Péter nem is hagyta szó nélkül, néhány soros posztjában keményen beleállt a volt kormányszóvivőbe.

VVSzandi először elherdált 500 millió forint adófizetői pénzt a kampányban, majd ijedtében azelőtt kiugrott a villából, mielőtt a nézők szavazhattak volna róla. Persze Szandit ez nem tartja vissza attól, hogy két hónapos nyaralásáról visszatérve újra szórakoztatni kezdje a budapesti nagyérdeműt. Most épp Karácsony-Magyar paktumról értekezik, miközben a saját propagandamédiája attól hangos, hogy én zsarolom a főpolgármestert. Ezenfelül Szandi ma már politikai tanácsadónak is felcsapott, ha már politikusként nem kértek belőle a budapestiek. Most épp Vitézy Dávidnak ad kéretlen tanácsokat. Szerintem mindenki jobban járna, ha Szandi a kaszinókban tenné meg a tétjeit. Ott legalább mindig nyer. Vagy ha veszít, akkor is a családban marad a lóvé

– írta friss posztjában Magyar. 

Gyurcsány Ferenc meg Magyar Péterbe állt bele 

Bár a fenti adok-kapokhoz nem sok köze van a dolognak, de Magyar Péterbe pedig Gyurcsány Ferenc állt bele. A DK-politikusa posztjában arról ír, hogy a Tisza Párt elnöke „az önmagát a jövő igaz, erős emberének mutató, önbizalommal teli politikus” már sokadik alkalommal teszi azt, hogy a Gyurcsány részéről érkező, politikáját érintő megjegyzéseket, kritikákat nem engedi el a füle mellett. Azokra azonban érdemben sem válaszol, helyette szellemesnek vélt mondatkörnyezetben, jópofának gondolt csomagolásban, ilyen-olyan módon azt vágja nyilvánosan a politikus szemébe, hogy alkoholista. Gyurcsány a témáról hosszan értekezik, a bejegyzés fontosabb momentuma azonban, hogy kiemeli, idén kétszer ivott alkoholt, újév hajnalán, meg a nyaralásukon. Ezután pedig alaposan kiosztja a politikai babérokra törő Magyart: 

Ön alávaló, mocskos dolgot csinál. Valójában azt, amit a Fideszben megtanult. Talán éppen Rogántól. Milyen szemétség az, hogy politikai riválisára hazug mocskot önt ahelyett, hogy tisztességes megküzdene vele? Az a megoldás, hogy aki szembe megy Önnel, azt Ön besározza? Ez lenne az Ön által ajánlott új magyar jövő? (...) Nem az a baj, hogy nem értünk egyet egy csomó dologban. Ez még jó is lehet. Az a baj Péter, hogy ha ez Ön szerint rendben van, akkor Ön pocsék ember. Ilyen egyszerűen: pocsék. Gyalázatra, ocsmányságra nem lehet építeni semmit, vagy legfeljebb olyat, amit a Fidesz épített 

– olvasható az írásban, amit a politikus azzal zárt, ha lenne még párbaj, kihívná Magyart és ellátná a baját. 

(Kiemelt képünkön Magyar Péter, Fotó: Facebook)