Hivatalos: Karácsony Gergely marad a főpolgármester

A Nemzeti Választási Bizottság döntése értelmében Karácsony Gergely marad a főpolgármester, aki végül 293 vokssal kapott többet, mint Vitézy Dávid.

2024. július 12., 11:51

Szerző:

Karácsony Gergelyt választották meg főpolgármesternek. A Nemzeti Választási Bizottság pénteken 11 órától ülésezett, majd nem sokkal később bejelentették a hivatalos végeredményt, amely szerint Karácsony Gergely 293 szavazattal megelőzte Vitézy Dávidot, így továbbra is ő a főpolgármester – írja az Index.

A Nemzeti Választási Bizottság péntek 11 órára összehívott ülésének egyetlen napirendi pontja van: a főpolgármester-választás eredményének megállapítása.

Karácsony Gergely nyerhetett

A 782 ezer szavazólap újraszámlálása július 9-én, 10-én, és 11-én megtörtént. A folyamat nem volt feszültségmentes, például a számlálás első napján az I. kerületben szóváltás alakult ki Karácsony Gergely delegáltja és a helyi választási bizottság tagjai között.

Az ülés 11 órakor elkezdődött, és nem sokkal később már be is jelentették a hivatalos végeredményt:

  • Karácsony Gergely 371 538 szavazatot kapott,
  • Vitézy Dávid 371 245-öt,
  • Grundtner András 38 981-et.

Ez azt jelenti, hogy Karácsony Gergely marad a főpolgármester, aki végül 293 vokssal kapott többet, mint Vitézy Dávid. Vitézy Dávid a hivatalos bejelentést követően a Facebook-oldalán írt arról, hogy elismeri a választás győztesének Karácsony Gergelyt.

Az NVB tagjai az ülés végén, egyhangúan, 16 igen szavazattal elfogadták a főpolgármester-választás eredményének megállapításáról szóló határozattervezetet.

Litresits András, az MSZP delegáltja az eredményhirdetés után többek között arról beszélt, hogy a választás napján az SZSZB tagjai pontos munkát végeztek, érdemi eltérés nem volt. Csonka Krisztián elmondta, az újraszámlálás indokolt volt, sok mindent át kell gondolni a választások lebonyolítása során, arra jó volt ez a folyamat, hogy lássák ezt. Az LMP delegáltja szerint ez jó főpróba volt a 2026-os választásokra.

Fazekas Tamás, a Párbeszéd delegáltja megnyugtatónak látja, hogy mindhárom számlálásnál ugyanaz a végeredmény született, még ha más számokkal is. Azt azért reméli, hogy még egyszer nem fordul elő ilyen, mert megingatja a választási rendszerbe vetett bizalmat. Lehel Zoltán Zsolt elnökhelyettes kiemelte, hogy jelesre vizsgázott a magyar választási rendszer, és ilyen szintű ellenőrzésére még nem került sor, minimális volt a különbség az eredeti és az újraszámolt szavazatok között.

Vitézy: Karácsony Gergelyé a felelősség

Az újraszámlálás a végeredményt nem módosította, a főpolgármester-választást Karácsony Gergely nyerte, ő Budapest következő főpolgármestere, gratulálok neki. A Budapest vezetésében rejlő óriási lehetőség és felelősség továbbra is az övé, ehhez jó munkát kívánok neki!

– írja közösségi oldalán Vitézy Dávid.

Mint írja: a jogállam és a demokrácia fontos érték, amire nagyon vigyáznunk kell.

„A főpolgármester-választás egy szoros és jó verseny volt, érdemi városi ügyek és várospolitikai kérdések voltak a középpontban, magam részéről mindent meg is tettem azért, hogy így legyen. A jogi eljárások, az érvénytelen, majd pedig az érvényes szavazatok újraszámlálása pedig nem növelték, hanem csökkentették az eredménnyel kapcsolatos kételyeket, jogállamisági garanciákat. Ezt fontos kimondani, mert az nem működik, hogy ha mi nyerünk, akkor megvédtük a jogállamot, ha kikapunk, akkor egyből odaveszett a harmadik magyar köztársaság. Az nem megy, hogy ha nekünk ad igazat a bíróság, az rögtön független, ha nem, az rögtön csalás. Az nem megy, hogy ha úgy érezzük, veszítünk, rögtön új választás kell, ha végül mégsem, akkor ezt el is felejtjük gyorsan. A jogállamra az egyik legnagyobb veszélyt az jelenti, ha egyszerű politikai furkósbotként használjuk, és csak akkor vesszük elő, ha az érdekeink úgy kívánják. Ebben nem akarok részt venni továbbra sem.”

Hozzátette: most mindenkinek érdemes átgondolnia, hogy ha ez a kb. 250 szavazatnyi számlálási hibából eredő változás nem Karácsony Gergely javára történt volna az újraszámlálás során, hanem fordítva, akkor ugyanolyan megnyugvással és a választási rendszer iránti bizalommal fogadná-e el az eredményt, vagy épp csalást kiáltana. Mert én most második helyezettként is azt mondom: végeredményben a teljes jogorvoslati és újraszámlálási folyamat azt bizonyította, hogy még ha történtek is hibák, a választási rendszerben és a jogorvoslati lehetőségekben meg kell bíznunk, különben nincs értelme demokratikus választásokat tartani.

Vitézy szerint ugyanakkor nem kérdéses, hogy a választási jogszabályokra nézve bőven van tanulsága ennek a folyamatnak, mind a kiesett jelölt kihúzásának szabályozatlansága, mind az urnák tárolása, mind a szavazatszámlálás rendje, mind az újraszámlálás kapcsán.

Ez a szoros eredmény sok más mellett azt is alátámasztotta: kis különbség mellett indokolt visszahozni az automatikus újraszámlálást a magyar jogrendbe, hisz a szavazókörökben az egész napos szavazás után, 15-16 óra munka után sokféle szavazólapot egymás után számoló civilek véthetnek kisebb hibákat, amik szoros eredménynél már hatással lehetnek a végeredményre is.

Másrészt: a választási folyamat ezzel lezárult, de a munka most kezdődik. A magyar politika egyik legnagyobb hibája pont az, hogy munka alatt a legtöbben a pártpolitikai csatateret, a kétoldali lövészárkokból való folyamatos lövöldözést értik. Akkor érzik magukat sikeres politikusnak, ha a saját táborban minél frusztráltabbak, minél dühösebbek a szavazók, minél több a másik fél halálát kívánó dühös komment (kaptam én is ezekből bőven az elmúlt hetekben, a főpolgármester maga is “lapáttal akart agyonverni”, de sajnos igen sokan követték ebben a stílusban). A kirobbanó érzelmek mögött sajnos politikai számítás húzódik meg, ezek felkorbácsolása éppen azért történik, hogy az emberek indulatból menjenek el választani. Ezzel egy olyan világot hoznak létre, ahol az ellenfelek ellenségekké válnak, ahol a valódi ügyek helyett mindig csak szimbolikus viták maradhatnak. Valójában pontosan ezzel a felfogással és működéssel szemben indultam el ezen a választáson, és ezzel szemben fogok dolgozni fővárosi képviselőként is – olvasható a bejegyzésben.

Karácsony: megnyertük egyszer, megnyertük másodszor és ma megnyertük harmadszor is

Három a magyar igazság: megnyertük egyszer, megnyertük másodszor és ma megnyertük harmadszor is. Nincs már mit újraszámoltatni. És ebben egy jó dolog biztosan van, hogy nekem okom és módom van újra azt mondani. Köszönöm, Budapest! – írja közösségi oldalán Karácsony Gergely.

„Öt éven át próbáltak eltaposni. A város büntetésével, titkosszolgálati eszközökkel gyártott kompromatokkal, politikai megrendelésre végzett házkutatásokkal, a választási rendszer hegesztésével, kétjelöltes visszaléptetős játszmázással, politikai komisszár alkotmánybírákkal. Nem sikerült, a fővárosiak átláttak az ármányon.”

– írja.

Hozzátette: nekem most azzal van dolgom, hogy folytassam annak a programnak a végrehajtását, amire megtisztelő felhatalmazást kaptam a budapestiektől. Több zöld, több gondoskodás, jobb egészség a budapestieknek, az elmúlt 30 év legnagyobb lakhatási programja, utcák és terek zöldítése, a klímaválság kezelése, a közösségi közlekedés és a közszolgáltatások további fejlesztése, ez a dolog. Bármi is történt az elmúlt hetekben, én ahhoz tartom magam, amit sokszor mondtam már: velem csak az nem tud együttműködni, aki nem akar.

(Kiemelt képünkön Vitézy Dávid és Karácsony Gergely. Forrás: Vitézy Dávid hivatalos Facebook-oldala)