2014. augusztus 23., 17:16

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatójaként készített diplomafilmje, a Symphony No. 42. néhány napja elnyerte a Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztivál animációs nagydíját, így jogosulttá vált a 2015-ös Oscar-díjra való nevezésére. A huszonhat éves filmrendező és illusztrátor után a világ legrangosabb fesztiváljai kapkodnak. Az írás megjelenésének idején a 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon – ahol idén Magyarország a díszvendég – mutatja be tízperces alkotását. SÁGHY ERNA interjúja.

2014. augusztus 22., 16:48

Családja, kollégái és rajongói, ezer ember vett végső búcsút Bajor Imrétől a Farkasréti temetőben. A 25-ös parcellában, más nagy művészek között nyugszik majd.

2014. augusztus 22., 11:48

A Vesta-templomban ismét fellobbant a láng, csütörtök este kezdetét vette a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen, ahol a következő három napban 25 különböző helyszínen 250 program várja a karneválozókat.

2014. augusztus 22., 08:51

Azért Európa megadja a módját: se szeri, se száma az első világháborúra való emlékezéseknek. A politika is odatette magát, a történettudomány is meg az ismeretterjesztő publicisztika (hadd hívjam fel a figyelmet a legfrissebbre, a Mozgó Világ idei nyolcadik számának Háborútól háborúig című összeállítására), de jelentkezett az összes művészeti ág is a dokumentarista prózától a színházon át a filmig – hogy a képzőművészetről ne is beszéljünk.

2014. augusztus 21., 14:58

Lex katedra címmel közölt lapjuk írást a fapados professzorokról. A lényege: a sport és a művészet területén ki és miért érdemel(ne) egyetemi katedrát? (168 Óra, 2014. július 17.) Túl azon, hogy sokszínű véleményüket közreadják, néhány megjegyzést fűznék cikkükhöz személyes példám alapján.

2014. augusztus 20., 21:17

Borzák Márton kiemelkedő munkájával Red Dotot nyert az egyik legnagyobb és legelismertebb design-versenyen a 2014-es Red Dot Awardon, Communication Design kategóriában.

2014. augusztus 20., 17:07

1938 és 1956 között keletkezett kamasznaplók elemzéséből írta doktori disszertációját. Kunt Gergely meggyőződése, hogy ezek az írások hitelesebb közelképet adnak a múlt eseményeiről, mint a később keletkezett visszaemlékezések. A Miskolci Egyetemen oktató történésszel SZÉKELY ILONA beszélgetett.

2014. augusztus 20., 13:30

A Színház- és Filmművészeti Egyetem speciális filmes osztályában annak idején együtt oktattak operatőröket, vágókat, rendezőket, producereket. Ott találtak egymásra szakmailag, barátilag Mundruczó Kornéllal. Azóta több, nemzetközileg is elismert alkotást jegyeztek. Legutóbbi filmjük, a Fehér Isten a cannes-i siker után az Oscar-díjért is versenybe szállhat. Petrányi Viktória, a Proton Cinema vezető producere a 168 Órának arról is beszél: a művészetnek nem szabad közvetlenül politizálnia, de állást kell foglalnia. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

2014. augusztus 19., 15:44

Klasszikusok szerint a beszéd két dologra jó: világossá tenni általa dolgokat és elfedni a lényeget. A bő lére eresztett, cirkalmas szónoklatoknál eleve a második verzióra gyanakodjunk, különösen akkor, ha a gazdagon aranyozott hablatystukkók már-már mindent elborítanak, főként a lényeget.

2014. augusztus 18., 14:19

Első regénye, a Nem baj, majd megértem kora nyáron hetekig a könyves toplisták élén volt, beszámolt róla akkoriban lapunk is. A szerző táncművész-koreográfus, a hazai kulturális élet egyik legkiválóbb alkotója. Kötete fiatalkorának memoárja: egy erdélyi születésű balettnövendék sajátos diktatúratörténete a nyolcvanas évek közepéről, Ceauşescu Romániájában. Szülei 1983-ban már átjöhettek Magyarországra, ő viszont még két évig kénytelen volt ott maradni. Majdnem harminc esztendő után tért vissza Bukarestbe pár napra: férje, Mertz Tibor színművész arra kérte, mutassa meg neki a regény helyszíneit. Ezt a különös utazást írta meg a 168 Órának BODOR JOHANNA.

2014. augusztus 18., 12:31

Erősen zenés film. Főhősnője egy muzsikás lelkű lány, aki Angliából érkezik Amerikába szerelmese társaságában, aki szintén zenész.

2014. augusztus 18., 05:33

Bőven 400 ezer fölöttire becsülik a Sziget Fesztivál látogatói számát. A főszervező szerint túlszárnyalták a nullszaldót. Idén több magyar ment ki, mint az utóbbi években bármikor, de így is kevesebben voltak, mint a külföldiek.

2014. augusztus 17., 18:24

Két huszonéves, külföldi fiatalról derült ki a Szigeten, hogy AIDS fertőzött. A Szent László Kórház és a PLUSS Alapítvány közös anoním szűrése révén negyedóra alatt kimutatható, hogy az illető Hepatitis C, vagy AIDS fertőzött-e.