A százéves háború
Azért Európa megadja a módját: se szeri, se száma az első világháborúra való emlékezéseknek. A politika is odatette magát, a történettudomány is meg az ismeretterjesztő publicisztika (hadd hívjam fel a figyelmet a legfrissebbre, a Mozgó Világ idei nyolcadik számának Háborútól háborúig című összeállítására), de jelentkezett az összes művészeti ág is a dokumentarista prózától a színházon át a filmig – hogy a képzőművészetről ne is beszéljünk.
És persze kiveszik a részüket az emlékezésből a múzeumok is, tematikus tárlatokkal, eddig ismeretlen dokumentumok nyilvánossá tételével, események hosszú sorával. A magyarországi megemlékezésekkel – melyeket külön bizottság kordinál –, a megvalósult és eddig megvalósulatlan tervekkel már foglalkoztunk korábban (és nyilván fogunk is még), most vessünk egy pillantást a császárváros gazdag kínálatára. Illetve és pontosabban az emlékezéssorozat egyik legizgalmasabb darabjára, a Trotzdem Kunst! (Österreich 1914–1918) – fordítsuk, mondjuk, Csakazértis művészetnek – című tárlatra a Leopold Museumban.
A gazdag anyagot felvonultató tárlat természetesen Ferenc József népeihez intézett híres proklamációjának gépiratával indít, hogy aztán sorra vegye a harcba hívó, lelkes propagandaművészettől a kiábrándulásig, a háború borzalmait leleplező művekig ívelő éveket, s lezárásul néhány ma alkotó művész (a hajdani Monarchia területéről és az egykori harcok helyszínéről) zárja a háborúról szóló közös gondolkodásunkat. (Befejezésül még egy húszperces filmet is kapunk háttérként.)
A kiállítás sztárjai persze a Leopold gyűjteményének legnagyobbjai, Klimt és Schiele (és itt Moser), akik (inkább jelképes összefüggésben) mind 1918-ban haltak meg – valamennyien reagáltak még a háborúra művészileg, hogy aztán együtt essenek el a Monarchiával, halálukkal is végleg lezárva egy korszakot. Főszerephez jut még (s méltán) a tárlaton Albin Egger-Lienz, akinél határozottabban, megrázóbban senki sem ábrázolta a kezdetektől a háború borzalmait.
Jolsvai András
