2014. szeptember 3., 10:11

Későn érő típus vagyok, egy prózaírónak pedig be kell érnie – mondja Kun Árpád, aki Boldog Észak című regényéért nemrég megkapta az egyik legrangosabb hazai irodalmi elismerést, az Aegon Művészeti Díjat. Szeret kettős életet élni: elismert magyar író, aki Norvégiában idősek mellett dolgozik házi kisegítőként. PUNGOR ANDRÁS interjúja.

2014. szeptember 2., 08:16

2014 decemberében lejár Őze Áron mandátuma a Pesti Magyar Színház igazgatójaként. A pályáztatás már lezárult, és könnyen lehet, hogy ezt a szezont is egy újabb színházi botrány nyitja. A Népszabadság arról írt, hogy a posztra a Vidnyánszky Attilához közel álló Zalán János az esélyes. A lap szerint Őze „nem tett semmilyen látványos gesztust a jelenlegi politikai hatalom felé”, Zalán János ugyanakkor a Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészet Kollégiumának miniszteri hatáskörben kinevezett elnöke. Pályázatáról Őze Áront kérdeztük.

2014. szeptember 1., 12:39

Hatvanezer látogatója volt augusztus utolsó hétvégéjén a Várkert Bazárnak. Az érdeklődőket nemcsak a megújult és kibővített épületegyüttes, a neoreneszánsz kert, de hat különböző kiállítás, a Nemzeti Táncszínház produkciói és számtalan szabadtéri kulturális rendezvény is várta – írja közleményében a Miniszterelnökség Parlamenti Államtitkársága.

2014. augusztus 30., 13:11

Az ünnepélyes megnyitóval, majd Lakatos Róbert és a Rév Zenekar koncertjével este elkezdődött a mintegy négyszáz zenei, színházi és egyéb kulturális programot felvonultató 13. Vidor Fesztivál Nyíregyházán.

2014. augusztus 28., 12:17

Születésnapra készül a Láng Téka. Szívesen látnak mindenkit programjainkon, aki velük szeretne ünnepelni szeptember 1-jén.

2014. augusztus 28., 10:31

Hat kiállítás, parknyitó művészeti promenád, valamint a Nemzeti Táncszínház szervezésében táncelőadások várják augusztus utolsó hétvégéjén a látogatókat a Várkert Bazárban. A programokra a belépés díjtalan – tudatta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkársága.

2014. augusztus 27., 12:15

Nem szeretnék elhamarkodottan ítélni erről a szerencsétlen sorsú, cetalakú darázsfészekről ott a Duna-parton.

2014. augusztus 26., 20:58

Kilenc vidéki település, és Budapest tizenkét helyszíne csatlakozott 2014-ben a Magyar Dal Napja országos programjaihoz. Az idén 33 színpadon közel 2000 zenész és énekes áll majd színpadra a magyar vokális zene legnagyobb ünnepén.

2014. augusztus 26., 18:48

Megbüntetik a kiadót, ha késik a tankönyv. A 168 Óra stúdiójában Buják Attila, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András.

2014. augusztus 26., 09:52

Scarlett Johansson nem az a nő, akiről az embernek egyből Albert Einstein jut az eszébe, és – valljuk be – Luc Besson sem idézi fel Eizensteint. A mi címszereplőnk, aki ugyanazt a nevet viseli, mint etiópiai nőstény ősanyánk, kezdetben csupán egy szőke nő a sokból. Ám miután erőszakkal belevarrnak a hasába egy szintetikus csodaszert, elkezd rohamosan okosodni. (Hogy miért varrják bele – az a krimi egyik megoldatlan rejtélye marad.)

2014. augusztus 25., 14:44

A Gandhi, A híd túl messze van és a Chaplin Oscar-díjas rendezője 90 éves volt.

2014. augusztus 25., 12:31

A Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik Tersánszky Józsi Jenő testamentumát 1944 decemberének drámai napjaiból. Ebben kitagadta családtagjait az örökségből, várható hazai és nemzetközi jogdíjaiból, és valamennyi jövedelmét a Svéd Vöröskeresztre hagyta. A kedvezményezettek a „nyomorgó magyar gyerekek” legyenek, “nem véve ki soraikból a zsidókat sem”.

2014. augusztus 25., 10:17

Negyedik évadát kezdte meg szokatlanul korán, augusztus 8-án a Spirit Színház. A Godspell című musical bemutatója után Perjés János, a színház vezetője beszélt kitartásról, felelősségről, hitről és hiteltelenségről, barátságról, a távolabbi célokról és az elkövetkezendő bemutatókról. CSABAI MÁRK riportja.