„Vállalhatatlan” – Kilépett a Jobbikból a kampány közepén

Több társával együtt kilépett a Jobbikból dr. Bóta Mihály, aki a tavaszi parlamenti választáson a borsodi 7. számú választókerületben indult képviselő-jelöltként a radikális párt színeiben – közölte a 168 Órával a politikus.

2014. augusztus 26., 15:54

Bóta – aki tavasszal a mezőkövesdi székhelyű választókörzetben indult – állítása szerint maga kérte a Jobbiktól tagsági jogviszonya megszüntetését.

A politikus szerint a Jobbiknak „a választók felé közvetített
üzenetei, programja és a tényleges, valódi arculatát tükröző cselekedetei közötti szöges ellentét” áll fenn, ezért számára vállalhatatlan lett a további tagsági viszony.

Dr. Bóta Mihály szerint a fideszes Tállai András által vezetett mezőkövesdi önkormányzatnál a közvagyont súlyosan érintő, sorozatos szabálytalanságokat tártak fel, a Jobbik azonban nem lépett fel ezek ellen, ráadásul a nyilvánosságra hozatalukat is elmulasztotta.

„A pártvezetés magatartásával azt a feltételezést igazolta,hogy a választási ígéreteit maga sem gondolta
komolyan” – közölte a politikus.

A 2014-es parlamenti választáson a Borsod-Abaúj-Zempén megyei 7-es választókörzetben 46 877 érvényes szavazatot adtak le. A legtöbb voksot, 22 124-at (47,2 %) Tállai András (Fidesz) kapta, a második helyen dr. Bóta Mihály végzett 12 829 szavazattal (27,37 %). A baloldali ellenzék közös jelöltje, Nyeste László 8 894 szavazatot kapott (18,97 %).