33 színpadon 2000 zenész és énekes

Kilenc vidéki település, és Budapest tizenkét helyszíne csatlakozott 2014-ben a Magyar Dal Napja országos programjaihoz. Az idén 33 színpadon közel 2000 zenész és énekes áll majd színpadra a magyar vokális zene legnagyobb ünnepén.

2014. augusztus 26., 20:58

Megtiszteltetés, hogy ilyen sok érdeklődő van egy sajtótájékoztatón – kezdte mondandóját Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítója, majd így folytatta: Egy ilyen alkalom mindig arról szól, hogy büszkék vagyunk valamire, amit meg akarunk mutatni . A Magyar Dal Napja egy gondolat, egy álom megvalósulása, de nem könnyű diadalmenet. Sok a tennivaló, mert évről évre elő kell teremteni azt a pénzt, amiből létre tudjuk hozni. Az idén még sikerült.

A szervezők 2010 óta minden évben meghirdetik a magyar dal fővárosa pályázatot. A megtisztelő címet az idén Hévíz nyerte el. A győztes pályázatban foglaltak szerint egy egész hétvégét szentelnek a magyar dal ünneplésének, és a város szinte minden szeglete a zenéről szól. A termelői piacon régi bakelitlemezek és koncertrelikviák cserélnek gazdát, a moziban koncertfilmeket játszanak, és még a menetrend szerint közlekedő Dottón is zenészek szórakoztatják az utasokat. A Magyar Dal Napján felröppen a Magyar dal hőlégballonja, a Balatonon a Hévíz nevű vízibusz zenés nosztalgiajáratként üzemel, sor kerül a Hévízi Dalfesztivál döntőjére, esténként pedig egyebek között olyan előadók szórakoztatják a közönséget, mint Nagy Feró és a Beatrice, a Back II Black, Karácsony János, Tóth Vera és az Abrakazabra zenekar. A rendezvényt a hagyományokhoz híven Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítója nyitja meg.

2014-től Martonvásár a Magyar Népdal Napja örökös helyszíneként vesz részt a Magyar Dal Napja rendezvénysorozatban.

A nagyszabású, egész hétvégés fesztiválon színpadra lépnek a környék hagyományőrző együttesei, de muzsikál a Csík zenekar, a Punnany Massif, Szalonna és bandája, este pedig a népszerű televíziós vetélkedő, a Fölszállott a páva élő gálaműsorának tapsolhat a közönség.

A Magyar Dal Napja beharangozó eseménye, a nagyon kedvelt Dallamos Villamos idén szeptember 7-én, vasárnap közlekedik majd a 47-es villamos vonalán. A Dallamos részletes programja már megtalálható a

www.magyardalnapja.huoldalon, és a PORT Magazin különszámában is. A BKV-BKK-val megkötött megállapodás szerint a járműre bárki felszállhat, aki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik.

Valamennyi vidéki helyszín izgalmas programokat tartogat. Békéscsabán Blueskert-fesztivál és gyerekkoncertek várják a közönséget, Szombathelyen a 30Y és a PASO, Egerben az Express együttes és a Quimby zenél. Szentendrén klasszikus dalok szólnak majd a Városháza dísztermében, míg az Elevenkert a világzene otthona lesz.

Solymos Antal az Express együttes képviseletében így kezdte hozzászólását: „Ötven éve vagyunk a pályán. Jobban megy, mint régen. Végre mindent eljátszhatunk, amit szeretünk. Hát ki ünnepelje meg a Magyar Dal Napját, ha nem mi?”

Budapest tucatnyi helyszíne készül a nagy napra. Három új helyszínt is avatunk. A MÜPA Kóruspódiumán tíz kiváló kórus áll majd dobogóra, az Ódry Színpadon pedig a színinövendékek és a zeneszerző hallgatók adnak izgalmas közös koncertet. A Roham Bár a hazai alternatív rockzene új generációs és már legendás képviselőit vonultatja fel. A JazzDal Színpad helyszíne ezúttal a MOM, ahol mások mellett Pély Barnáékkal, a Magyar Vista Social Clubbal, Váczi Eszterrel, Kocsis Tiborral is találkozhat a közönség.

A Kobuci kertben délelőtt gyerekeknek szól a zene, délután pedig egy igazi világklasszis, Roby Lakatos áll színpadra, de ott lesz Ferenczi György és a Rackajam, a Besh o droM, a Parno Graszt, Both Miklós és a Palimo Story is. Újpalota Fő terén a Csomópont program fiataljai lépnek színpadra országosan ismert sztárokkal, Nógrádi Tóth István szervezésében kifut a nótahajó, lesz közös éneklés az Óbudai Társaskörben, a RaM-ban Palya Bea, a Bem Rockparton Török Ádám és a Mini koncertezik.

Palya Bea kiemelte: „A Magyar Dal Napja kapcsán mindenki a »magyar« szóra teszi a hangsúlyt. Én viszont azt mondom, hogy éljen a dal! Nagyon fontos, hogy szülessenek mindig új dalok, mert nincs fontosabb közvetítő csatorna, mint az anyanyelven megszólaló zene.”

Tavaly nagy siker volt, így most újra színpadra állnak a dalos csajok a Budapest Jazz Clubban. Az izgalmasnak ígérkező koncertfolyamban fellép Szeder, Kozma Orsi, Urbán Orsi, Falusi Mariann, a csupa nő Hanem zenekar és a Romengo. A Vígszínházban Ha majd egyszer mindenki visszajön címmel dalokat hallhatunk az első világháború idejéből. Az előadást Eszenyi Enikő rendezi.

Presser Gábor hangsúlyozta, jövőre lesz ötven éve annak, hogy először hallotta zenélni az Illés együttest, és megérintette, hogy lehet jó zenét hallgatni magyarul is. Az ő generációjának ez akkor nagyon fontos volt.

A Magyar Dal Napja nagyon sokat köszönhet az előadóknak, és büszke arra, hogy az eltelt hét év alatt ezt a mozgalmat megszerette a közönség – zárul a közlemény.