Lucy
Scarlett Johansson nem az a nő, akiről az embernek egyből Albert Einstein jut az eszébe, és – valljuk be – Luc Besson sem idézi fel Eizensteint. A mi címszereplőnk, aki ugyanazt a nevet viseli, mint etiópiai nőstény ősanyánk, kezdetben csupán egy szőke nő a sokból. Ám miután erőszakkal belevarrnak a hasába egy szintetikus csodaszert, elkezd rohamosan okosodni. (Hogy miért varrják bele – az a krimi egyik megoldatlan rejtélye marad.)
Míg az emberek agykapacitásuknak csak töredékét, tíz százalékát használják, addig az akarata ellenére feltuningolt Lucy bioszuperkomputerként működik: távolba lát, itt terem, ott terem, érzi a föld mozgását-forgását, a gravitációt (bár ki-be kapcsolgatni még nem tudja), érzékeli a fénysugarak rezgését, a rádióaktivitást, a véráramot, a növények működését, az elektromágnesességet, a kozmikus kitöréseket, ismeri a jövő heti lottószámokat és a várható frontokat. Hatással van élőre és élettelen anyagra (a két formáció között e kalandfilmben viszonylag gyakori az átjárás, vesd össze: nem golyóálló kínai maffiatagok hulláinak halma), fát nyű, követ morzsol, akaratlagos úton passzírozza a mennyezetre ellenségeit, esélye sincs senkinek vele szemben. (Jó hős az ilyen! Szinte túl jó. Egy határon túl már nincs határ...)
Kell ám a gógyi egy ilyen mozihoz, ami ennyire össze nem illő tárgyakkal dolgozik. Olykor szellemesen, olykor szemtelenül kever krimit (drogmaffia), lírát (“Az őssejtig vagyok minden ős” – ahogyan József Attila mondta), filozófiát (az idő mint életünk egyetlen meghatározó kerete). Mondhatnám: napjaink szellemes, sokféle hatással operáló giccse ez, ahol meglepő dolgokat vehetünk tudomásul akciósan, leszállított áron, inkább fantasztikus, mint tudományos, de pergő élmény gyanánt. És csak kilencven perc! (Ebben példamutató!)
(Rendezte: Luc Besson, játssza Scarlett Johansson és Morgan Freeman.)
Bölcs István
