Betörés Tel-Avivban

Szántó T. Gábor új regényében a hivatalosan 1924-ben elhunyt Franz Kafka, a század nagy hozzáférhetetlenje, mitikus rejtőzködője, kora szemérmes boncmestere éli túl magát (talán): húsz év múlva (ó, verses Vajda János!) Auschwitzban találkozik vele a máramarosszigeti jeshivabócher. Na de hát lehet-e? Élhet-e egy író (méghozzá milyen író!) nyom nélkül? Betűtlenül, át a történelmen? Távol a konfliktusos családtól, a nyomasztó apától, a szerelemtől, az egyetlen baráttól, aki nem tett eleget a haldokló kérésének: nem semmisítette meg a kéziratokat.

Hol van hát a Kafka-hagyaték, amelynek utóélete nem kevésbé áttekinthetetlen, mint a rejtőzködő, magából mit sem mutató író alkotói időszaka? A levelek, kéziratok, feljegyzések ismeretlen kazla valahol szerte a világban, a méreteit sem ismerjük, országok könyvtárai pereskednek érte, a hajdani megmentő jóbarát leszármazottai pedig nem adják. Vagy igen, de pénzért. Vagy úgy sem. S hol lenne a gyűjtemény helye? Prágában, ahol Kafka élt? A németeknél, akiknek a nyelvén írt? Izraelben, hisz Kafka a zsidó sorsot élte meg, írta meg, s tette egyetemessé? Mindannyiunkévá.

Szántó regényhőse, az író-kutató visszanyomoz az ismeretlen időkbe, bejárja Kafka életének és korábbi önmagának valós és vélt helyszíneit, s közben maga is beleütközik az akadályokba: az idegenség, az átláthatatlan “eljárás”, a “per”, a “törvény” akadályaiba, amelyekből oly sokat tud előállítani az ember önmaga korlátozására. És a tel-avivi betörés sem old meg semmit.

(Szántó T. Gábor: Kafka macskái. Noran Libro.)

Erdélyi S. Gábor