2014. július 5., 12:40

A kellő mennyiségű víz nemcsak hogy biztosítja a szervezet egyensúlyát, de elkerülhető általa a fejfájás, sőt még szépít is.
Sokan tudják, hogy kevés vizet isznak, mégsem változtatnak ezen a rossz szokásukon. Pedig a kellő mennyiségű víz nemcsak hogy biztosítja szervezet egyensúlyát, de elkerülhető általa a fejfájás, sőt még szépít is. Nyáron különösen oda kell figyelni a folyadékpótlásra.

2014. július 4., 20:32


Brit kutatóknak sikerült megfejteni a vadon élő csimpánzok kommunikációjának – karmozdulatainak – jelentését: az állatok „lexikonjában” 66 karlejtés van, amellyel 19 különféle üzenetet képesek küldeni egymásnak.

2014. július 4., 05:40


Az intézmény magyar-kínai kormányzati együttműködésben alakult meg, célja, hogy Magyarországon is teret kapjon a világ számos országában elismert kínai és a nyugati orvoslás együttes alkalmazása.

2014. július 2., 10:24

Tízmillió jüant, vagyis 367 millió forintot adott egy licitáló a világ legkönnyebb anyagának egy darabjáért egy keddi kínai aukción – közölte a Baidu keresőoldal hírportálja.

2014. június 30., 17:56


Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont három fedélzeti adatgyűjtő számítógéppel járult hozzá az Orosz Űrkutatási Intézet által irányított kísérlethez.

2014. június 30., 09:35

Csaknem minden árun megtalálható, fekete és fehér vonalak váltakozása, alatta egy számsor – ez a vonalkód. Manapság már nem csak a kereskedelemben, de könyvtárakban, beszállókártyákon vagy akár iskolai menzán is találkozhatunk vele. Boldog születésnapot, vonalkód! – ezt a fajta azonosítást a világon negyven, itthon pedig már harminc éve használják.

2014. június 30., 05:43

Világtérképet rajzolt a vezető halálokokról a Global Post hírszájt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján, amit a hazipatika.com tett közzé.

2014. június 28., 18:14



Ha eddig azt hitte, mindegy, milyen mobilt használ, akkor lassan ideje felébrednie, mert maholnap e választás már az autóját is meghatározza. Vagy fordítva.

2014. június 28., 06:15

Genetikai kapcsolat lehet a cannabis használata és a skizofrénia között, tehát azok a gének, melyek a mentális zavar kockázatát növelik, annak az esélyét is fokozzák, hogy hordozójuk cannabishasználó lesz – derült ki egy nagy létszámú kutatásból.

2014. június 27., 11:07

Magyarországon jelenleg gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem képvisel a kaukázusi medvetalp, fontos viszont megakadályozni, hogy elterjedjen – mondta a Magyar Allergiaszövetség elnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére.