2013. március 5., 08:00

Kutatók megalkottak egy, a Wikipedia, a szerkesztői együttműködésen alapuló enciklopédia szócikkeiben fellépő ellentétes vélemények feloldását leíró matematikai modellt. A tanulmány a vélemények időbeli fejlődését térképezi fel úgy, hogy végül még a nagyon eltérő vélemények is közeledhetnek. A kutatók azt állítják, hogy ez a minta a szerkesztők közötti kölcsönhatások eredményeként létrejövő kollektív emberi viselkedés eredménye, ami a fizikában a részecskék kölcsönhatásaira emlékeztet.

2013. március 4., 19:18

A Földre nézve veszélyt jelenthető égitestek elleni felkészülés – előrejelzés és védekezés – újbóli végiggondolására késztette a tudományos-szakmai világot az utóbbi hetek két kozmikus eseménye, a cseljabinszki régió fölött felrobbant, több mint ezer embert megsebesítő meteor darabjainak becsapódása és a Föld mellett rekordközelségben elsuhanó, 2012 DA14 katalógusjelű kisbolygó (aszteroida) felbukkanása.

2013. március 4., 12:20

Kizárólag bálnák bőrén élő kagylók maradványait fedezték fel kutatók a spanyolországi Nerja közelében található barlangoknál, amiből arra következtettek, hogy már a kőkorszaki ember is fogyaszthatott bálnahúst.

2013. március 3., 11:08

Az amerikai kormány arra készül, hogy tízéves projektet hirdessen meg az agyműködés kutatására és átfogó feltérképezésére. Az Agyi Tevékenység Térképe (Brain Activity Map – BAM) elnevezésű projekt, amelyet márciusban szándékoznak útjára indítani, ugyanazt célozza az agykutatás terén, mint amit a Humán Genom Projekt (1990-2003) elért a genetikában.

2013. március 3., 06:24

Az antioxidánsokban gazdag étrend nem szükségszerűen előzi meg az agyi érkatasztrófát és a szellemi képességek hanyatlását az idős embereknél, jóllehet léteznek bizonyítékok arra, hogy egyes vitaminok védőhatással vannak az agyra – derül ki egy hollandiai tanulmányból.

2013. március 1., 12:08

Az ELTE rektora azt kezdeményezi, hogy több olyan egyetemi professzort, akit a bölcsészettudományi karon érintene a nyugdíjazás, de személyisége meghatározó az oktatásban, terjesszenek fel professor emeritus címre – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

2013. február 26., 06:51

A 2004-ben, 88 éves korában elhunyt brit biológus, Francis Crick családja úgy döntött, elárverezik a tudós Nobel-díját, amit 1962-ben kapott két kollégájával, Maurice Wilkinsszel és Rosalind Franklinnel megosztva a DNS-molekula felfedezéséért.
A család a díj eladásából befolyó összeg nagy részét amerikai és brit tudományos alapítványoknak ajánlja fel, a maradékból pedig Francis Crick Institute néven orvosi kutatóintézetet hoz létre Londonban.

2013. február 25., 12:24

Noha a Szovjetunióban már 1989-ben megszüntették a kistimi atomkatasztrófa „titkos” minősítését, a világ közvéleménye többnyire ma sem nagyon tudja, hogy a csernobili és a fukusimai robbanást megelőzte a hatását tekintve a nukleáris ipar történetének harmadik legsúlyosabb balesete. Ezt idézi fel cikkében KULCSÁR ISTVÁN.

2013. február 24., 15:06

Bajorország felsőoktatási intézményeiben a 2013. őszi szemesztertől kezdve megszűnik a tandíj – ilyen értelmű megállapodás született a tartományi kormányt adó pártok (CSU és FDP) hétvégi egyeztetésén. A kieső összeget a tartományi kormány maradéktalanul pótolni fogja.

2013. február 24., 06:59

Az „isteni” részecskével, a Higgs-bozonnal kapcsolatos eddigi számítások borús jövőt festenek a világegyetem számára – fejtette ki Joseph Lykken amerikai elméleti fizikus, a nagy energiájú részecskefizikára szakosodott Fermilab kutatója. Véleménye szerint könnyen meglehet, hogy az emberiség otthonául szolgáló univerzum veleszületett módon instabil, és „évmilliárdok múlva egyszerűen el fog tűnni”.