Félmillió dollárért árulnak egy Nobel-díjat

A 2004-ben, 88 éves korában elhunyt brit biológus, Francis Crick családja úgy döntött, elárverezik a tudós Nobel-díját, amit 1962-ben kapott két kollégájával, Maurice Wilkinsszel és Rosalind Franklinnel megosztva a DNS-molekula felfedezéséért.
A család a díj eladásából befolyó összeg nagy részét amerikai és brit tudományos alapítványoknak ajánlja fel, a maradékból pedig Francis Crick Institute néven orvosi kutatóintézetet hoz létre Londonban.

2013. február 26., 06:51

Kindra Crick, a tudós 36 éves unokája azzal indokolta a díj eladását, hogy a nagyapja sosem volt kérkedő típus, a Nobel-díját sem vitrinben, hanem egy páncélszekrényben elzárva tartotta. Kindra saját bevallása szerint sosem látta a 23 karátos aranyból készült trófeát, és azt nyilatkozta, a családi széfnél biztosan jobb helye lesz egy múzeumban vagy egy tudományos gyűjteményben, ahol inspirálni tudja a tudósok következő generációját.

A család a díj eladásából befolyó összeg nagy részét amerikai és brit tudományos alapítványoknak ajánlja fel, a maradékból pedig Francis Crick Institute néven orvosi kutatóintézetet hoz létre Londonban – írja az Index.

A Nobel-díj kikiáltási ára 500 ezer dollár, de szakértők szerint a licit akár ötmillióig is elmehet. Az aukciót április 10-én tartják New Yorkban.