Ezek a japán fiatalok évekre bezárják magukat a szobájukba
Hikikomori, így hívják azt a jelenséget, amikor az illető nem mozdul ki a saját szobájából évekig, vagy ha ki is merészkedik, azt csak sötétedés után teszi. Az 1990-es évek óta a japán fiatalok egy része így él.
Először az 1990-es években írták le Japánban a hikikomori jelenségét: az érintettek nem (vagy csak ritkán, sötétedés után) hajlandók elhagyni otthonukat. Elbújnak a többi ember elől, kizárják a külvilágot, nem járnak dolgozni, barátaik nincsenek – írja a Dívány. A japán fiatalok egy része ezt a különös életmódot választja, a teljes elszigeteltséget, a szociális nincstelenséget.
A hikikomori szó azt jelenti, hogy „elzárva lenni”. A kifejezést az 1990-es években alkotta meg Szaitó Tamaki japán pszichológus a hiki („visszavonulni”) és komori („odabent lenni”) szavak segítségével. A hikikomori azonban nem csak azokra a súlyos esetekre vonatkozik, akik hónapokig, sőt évekig nem hajlandók kimozdulni otthonról: az újabb értelmezés szerint az is önkéntes elzárkózásnak számít, ha valaki heti háromnál kevesebbszer hagyja el otthonát.
A probléma súlyosságát az is jelzi, hogy a japán egészségügyi minisztérium hivatalosan is definiálta a fogalmat; minden olyan személy, aki elzárkózik otthonába, és több mint 6 hónapig fenntartja ezt az állapotot. 2010-es években körülbelül 500–700 000 hikikomori élt Japánban, napjainkra számuk megduplázódott: már 1,5 millióan vannak. Ez a japán népesség 2 százaléka.
A hikikiori, a japán emberek önként vállalt magánya
A röviden csak hikky-k nevezett személyek elbújnak a világ elől, és hónapokig, esetleg évekig (nagyon ritka esetekben akár több mint egy évtizedig) szó szerint alig mozdulnak ki a lakásukból. Ezt alapvetően az emberektől, emberi kontaktustól, az esetleges negatív reakcióktól való félelmük okozza, ezért a biztonságérzetet, a külvilág kizárását választják. Ilyenkor is például csak élelmiszerért mennek el a legközelebbi nonstop kisboltba, jellemzően sötétedés után, rejtve a nappali tömeg elől.
A Guardian beszámol például egy 19 éves japán fiatalról, aki Tokió közelében él szüleivel, egy kétszobás lakásban. A fiatal férfi az elmúlt két évben napi 23 órát otthon, elszigetelten töltött. Édesanyja tálcán hordja neki az ételt, amit az ajtaja előtt hagy. Nappal alszik, este felébred, és egész éjjel internetezik: olvasgat, csetel vagy játszik.
A jelenség, ami hivatalosan nem számít betegségnek, mindenképpen elgondolkodtató, ugyanis a pandémia alatti elszigeteltség hatásai egyre nyilvánvalóbbak, különösen a gyerekek tekintetében, így belegondolni is szörnyű, hogy ha valaki önként ezt az állapotot tekinti biztonságosabbnak a társadalmi érintkezéseknél. Sokan közülük azt vallották, párkapcsolati problémáik miatt vagy állásuk elvesztése után döntöttek a bezárkózás mellett, de nem elhanyagolandó a megkérdezettek egyötödének véleménye, akik azt nyilatkozták, hogy helyzetüket a koronavírus-járvány miatt bevezetett életmódbeli változások súlyosbították.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)
