Időjárás: a rosszabbik oldalát mutatja majd az ősz

Szerdán alapjaiban változik meg az időjárás, így egyre többfelé eredhet el az eső.

2024. október 1., 15:49

Szerző:

Szerda hajnalban nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet a HungaroMet előrejelzése szerint. A legtöbb helyen erősen felhős vagy borult időjárás várható, kivéve az északkeleti harmadban, ahol reggelig valószínűleg még csak fátyolfelhőzet lesz felettünk. A csapadékhajlam is fokozatosan növekszik, hajnaltól főként a Dunántúl nyugati felén ered el az eső, zápor. A déli, délkeleti szél hazánk nyugati felében egyre nagyobb területen megélénkül, az Észak-Dunántúlon hajnaltól néhol erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 5 és 13 fok között valószínű, ennél néhány fokkal alacsonyabb értéket a keleti, északkeleti hidegre hajlamos helyeken mérhetünk. 

Nap közben aztán többnyire erősen felhős vagy borult időjárásra kell számítani. Északnyugat felől egyre többfelé, elsősorban az ország északnyugati felében számíthatunk esőre, záporra, a Dél-Dunántúlon délután az ég is megdörrenhet. Elsősorban a Dunántúl északi és középső részein várható nagyobb mennyiségű csapadék, míg a Tiszántúlon és a déli tájakon estig maradhatnak szárazabb területek. Az élénk délkeleti szelet időnként erős széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A maximum-hőmérséklet általában 13 és 19 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon ennél hidegebb, míg délen ennél pár fokkal melegebb lesz. 

Ilyen időjárásra számíthatunk a folytatásban

Csütörtökön átmenetileg csökken, majd dél felől ismét növekszik, vastagszik a felhőzet. Délelőtt kevesebb helyen, délután pedig ismét egyre nagyobb területen eshet az eső. Megélénkül az északi, északkeleti szél. A hajnali 7, 13 fokról 13 és 18 fok közé melegszik a levegő. 

Pénteken délelőtt borult idő valószínű, majd dél felől lassan felszakadozik, csökken a felhőzet. Főleg hajnalban és délelőtt sokfelé eshet még az eső, délután dél felől egyre nagyobb területen megszűnik a csapadék. Az élénk északi, északkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon, illetve az Észak-Alföldön megerősödik. A minimum-hőmérséklet 7 és 13, a maximum 12 és 19 fok között alakul.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)