2013. augusztus 29., 07:55

Egyéni kategóriában három magyar diák vihetett haza aranyérmet, a csapatok versenyében pedig ezüstérmet szereztek a magyarok a 7. Közép-európai Matematikai Olimpián, amelyet idén először rendeztek meg hazánkban, a veszprémi Pannon Egyetemen.

2013. augusztus 28., 19:34

Világifjúsági Találkozó, közkeletű nevén VIT. Nemzedékek számára, a vasfüggöny innenső oldalán, sokáig jószerével az egyetlen lehetőség kipillantani a nagyvilágba. Sztálin eminens német tanítványai kétszer is rendezhettek ilyen találkozót, 1973 nyarán volt a második, tíz évvel a berlini fal felhúzása után – sok keletnémet fiatal életében először akkor találkozhatott nyugatiakkal. Persze a párt és a Stasi oltalma alatt: a rend őrei a VIT előtt több ezer embert zártak börtönbe vagy a pszichiátriára, hogy senki ne zavarhassa meg száznegyven ország fiataljainak antiimperialista demonstrációját. HELTAI ANDRÁS idézi fel a VIT-ek történetét.

2013. augusztus 28., 16:07

Magyarországon 2,5-3 millió embert érint a cukorbetegség vagy az azt megelőző állapot (a csökkent glukóztolerancia, az emelkedett éhgyomri vércukorszint). A betegség (döntően a 2-es típus) sokáig tünetmentes lehet, így sokszor rutin laborvizsgálat során (pl. jogosítványhosszabbítás, műtét, foglalkozás-egészségügyi vizsgálat kapcsán) derül ki, azaz véletlen diagnózis – mondta el a 168 Óra online- Praxis rovatának dr. Bartos Tímea diabetológus, belgyógyász. A Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum szakorvosa szerint ezért fontos, hogy rendszeresen – még panaszmentesség esetén is legalább évente egy alkalommal – keressük fel háziorvosunkat, és végeztessünk laborvizsgálatot.

2013. augusztus 27., 12:00

Korai stádiumában nehéz felfedezni a petefészekrákot, amikor megtalálják, gyakran már nem lehet gyógyítani. Egy 4051 résztvevővel végzett kutatás kimutatta, hogy az új szűrési módszerrel azonosítani lehet azokat a személyeket, akik kezelésre szorulnak – idézte a BBC hírportálja a Cancer című szaklapban megjelent tanulmányt.

2013. augusztus 23., 14:00

Francia kutatók szerint gyakran vesztes csapatnak szurkolni egészségtelen, mert egy pszichológiai felmérés szerint a drukkerek többet esznek egy vereség utáni napon, mint máskor – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

2013. augusztus 22., 12:36

Több mint három évtized elteltével az idén újraindult Magyarországon az intézményesített rózsanemesítés az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet budatétényi területén, az intézet kutatói egy egyedi, perzsaszem mintájú rózsa nemesítésén dolgoznak – közölte az intézet kommunikációs cége az MTI-vel csütörtökön.

2013. augusztus 22., 04:48

Esténként hatalmas felhőkben lepik el a lámpák környékét az árvaszúnyogok. A budapesti rajzás oka a meleg, de a hűvösebb idő miatt hamarosan véget is ér. Addig pedig próbáljon megbarátkozni velük: lehet, hogy kellemetlen átkelni egy szúnyogfelhőn, de nem csípnek, viszont nagyon jót tesznek velünk.

2013. augusztus 21., 09:46

A szélsőséges időjárásnak alapvetően nincs hatása a reumára, ugyanakkor a mozgásszervi panaszokkal rendelkező betegek a légköri változásokat és egy front közeledtét gyakran megérzik – mondta el a 168 Óra Praxis rovatának Dr. Rojkovich Bernadette reumatológus. A Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum szakorvosa szerint a reumás megbetegedések kialakulása megelőzhető helyes életvitellel, sportolással és megfelelő táplálkozással.

2013. augusztus 20., 12:53

A daganatok nagy többségének kialakulásához vezető 21 fontosabb génmutáció okait térképezték fel egy nemzetközi kutatócsoport tagjai, akik szerint a Nature tudományos magazinban megjelent tanulmányuk valódi mérföldkövet jelent a rákkutatásban.