Áramszünetekre számíthat Pest vármegye és a Dunántúl is

Több helyen is tervezet áramszünet nehezíti majd a mindennapokat.

2024. szeptember 30., 16:20

Szerző:

Ősszel átfogó karbantartásokra készül az E.On, amely azzal jár együtt, hogy számos településen áramszünet, illetve áramingadozás alakulhat ki – számolt be róla az áramszolgáltató, amelyre a HVG figyelt fel.

A hálózatfejlesztés és a karbantartási munkálatok szükségesek, és bár a legtöbb esetben erről a felhasználók mit sem sejtenek, a háttérben számos munkafolyamat zajlik. Októberben már olyan fázisba érnek ezek a fejlesztések, hogy szükségessé válik az egyes hálózatok átmeneti lekapcsolása is.

A rendszer megbízhatóbbá és biztonságosabbá válik a leállást követően a szolgáltató ígérete szerint, olykor azonban több órás áramkimaradások is előfordulhatnak, vidéken és Budapesten egyaránt.

Az áramszünet nem lesz váratlan

Az E.On a közleményben kifejtette, hogy a tervezett áramszünetről postai úton tájékoztatja az ügyfeleket, így senkit nem fog váratlanul érni a szolgáltatáskiesés. Budapesten, Pest vármegyében és a Dunántúlon is kérhetnek értesítőt e-mailben az ügyfelek, ehhez azonban regisztrálniuk kell az E.On felületén. Ezen kívül a szolgáltató mobilalkalmazásában is kérhető az aktuális értesítő, ami hasznos lehet az ügyfelek számára.

Egyelőre ennél bővebb információkat nem osztott meg az áramszolgáltató, az azonban már biztos, hogy a rendszerfejlesztés során elvégzik a fák metszését, amelyeknek az ágai hozzáérhetnek a magasfeszültségű vezetékekhez, ez pedig rendkívül veszélyes lehet. A kötelező karbantartási munkálatokat is elvégzik, és számos eszközt és berendezést is cserélni fognak, amely a szolgáltatás minőségét javítja majd a szolgáltató reményei szerint.

Az E.On új elosztóállomásokat is telepít egyes helyszíneken, és a gólyafészkek telepítésében is elkötelezett, hiszen a nagytestű madarak gyakran a villanyoszlopok tetején, a vezetékek közelében nevelik a fiókáikat, így szeretnének számukra is biztonságos körülményeket teremteni.

A fejlesztések 150 milliárd forintból valósulnak meg, és kiterjednek többek között a vezetékek cseréjére is, ami mindenképpen azt igényli, hogy átmenetileg lekapcsolják a szolgáltatást bizonyos területeken. Hosszú távon ez az ügyfelek érdekeit szolgálja, például jóval több napelem telepíthető ennek köszönhetően, azonban most kellemetlenséggel fog járni a fejlesztés, ugyanis akár 6-8 órás áramszünetekkel is számolni kell.

Mint írták, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb idő alatt befejezzék a munkálatokat, és ezeket 8 és 16 óra között fogják elvégezni, amikor a legtöbben a munkahelyükön tartózkodnak. A közlemény azzal zárul, hogy a hűtőszekrények leolvadásától nem kell tartani, ennyi időn át képesek megtartani a hideget ezek a berendezések. A jövőben ritkábban fordulnak majd elő meghibásodások és váratlan áramkimaradások, az őszi munkálatok idejére azonban megértést kér az E.On az ügyfelektől.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Jakub Porzycki/NurPhoto) Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)