Újratemették a Batthyány-család több tagját

Katonai tiszteletadás mellett temették újra a Batthyány-család több tagját, valamint ifj. Andrássy Gyulát, Andrássy Ilonát és Károlyi Zsuzsannát szombaton a Fejér megyei Polgárdiban.

2013. augusztus 25., 06:55

Polgárdi „kegyurai” és családjuk újratemetését a leszármazottak, a helyi önkormányzat és a római katolikus egyházközség szervezte.

Barta Tibor plébános az MTI-nek elmondta, hogy két oka volt az újratemetésnek. A városnak és az egyházközségnek több évfordulója van az idei évben (Polgárdi 150 éve nyerte el önállóságát, 555 éve van temploma a településnek és a mai templom alapjait 260 éve tették le), illetve a családtagok több helyszínen és esetenként szinte jeltelen sírokban nyugodtak eddig.

A plébános hangsúlyozta: nem egyszeri alkalom volt a szombati, a jövőben szeretnék a Polgárdi történelmében fontos szerepet játszó család kapcsán a hagyományokat és a múltat feleleveníteni.

A szombat délutáni búcsúztatást követően a Mindenszentek temetőkápolnában kialakított sírfülkében helyezték el a földi maradványokat.

Újratemették Batthyány Gézát (1838-1900) Sopron megye egykori alispánját, Batthyány Emanuellát (1837-1922), Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök lányát, ifj. Batthyány Gézát (1861-1891), a Képzőművészeti Társaság választmányának tagját, Batthyány Lajost (1860-1951), Győr megye és város egykori főispánját, fiumei kormányzót, Győr országgyűlési képviselőjét, császári és királyi kamarást, a Magyar Vöröskereszt egykori elnökét, Andrássy Ilonát (1858-1952), Andrássy Gyula miniszterelnök lányát, Batthyány Gyula (1887-1959) festőt, Károlyi Zsuzsannát, az első magyar köztársasági elnök, Károlyi Mihály testvérét, Batthyány Bálint (1916-1962) egykori 56-os elítéltet, valamint ifj. Andrássy Gyula (1860-1929) egykori belügyminisztert, országgyűlési képviselőt, az Osztrák-Magyar Monarchia volt külügyminiszterét.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.