Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2023. január 9., 21:13
A Fekete Vonat lemondta Budapest Park-os koncertjét, amely a tervek szerint május hatodikán lett volna.
2023. január 9., 11:33
Ukrajna „propagandának” minősítette azt az orosz állítást, amely szerint több száz ukrán katonát ölt meg egy támadásban.
2023. január 8., 15:28
Életének 67. évében, január 8-án elhunyt Dobák Lívia Jászai Mari-díjas, Bálint Lajos-vándorgyűrűvel kitüntetett dramaturg.
2023. január 7., 14:58
A Twitteren poszolta kirohanását az iráni külügyminiszter a Charlie Hebdo nevű francia szatírikus lapban megjelent iráni tüntetésekkel kapcsolatos karikatúrák miatt szerdán.
2023. január 6., 17:50
Az új kulturális fővárosok rendezvényekkel, kiállításokkal és előadásokkal ünneplik a kitüntetést a 2023-as év során.
2023. január 3., 16:29
Elhunyt Fred White, az Earth, Wind & Fire volt dobosa. A zenész, aki 1974 és 1983 között volt a Grammy-díjas amerikai soul-funk zenekar tagja, 67 éves volt.
2023. január 3., 14:03
A franciaországi Oscar-díjnak megfelelő César-díj átadó ünnepségét szervezők bejelentették, hogy minden olyan résztvevőt vagy jelöltet kitiltanak a rendezvényről, akiket szexuális zaklatás miatt börtönbüntetésre ítélhetnek. Közleményükben azt írták: a lehetséges áldozatok iránt tanúsított tiszteletből hozták meg a döntést.
2022. december 29., 11:03
42 éves korában meghalt Móricz-Sabján Simon fotóriporter. Munkásságát 2022-ben Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjjal díjazták.
2022. december 27., 20:17
A 35 éve létező és élő klub szokásos évzáró bulija 28-án az Akváriumban.
2022. december 24., 20:18
65 évesen elhunyt Maxi Jazz, a Faithless frontembere.
2022. december 24., 18:49
Élőben is követheti a szán útját.
2022. december 22., 11:09
Rendhagyó koncertet adott a Carson Coma a Müpában, amelyen nem egyedül, hanem a Budapest Orchestra Projecttel közösen adták elő számaikat.
2022. december 22., 10:21
90 éves korában elhunyt Kertész Ákos Kossuth-díjas író.
2022. december 21., 18:36
Vandálok semmisítettek meg egy 30 ezer évesre becsült szakrális barlangfestményt Ausztráliában – írta szerdán a BBC hírportálja.
2022. december 21., 16:46
Idén is kiválasztották az év szavát, szavait. Összesen négy kategóriában döntöttek ezekről: az év szava, az év antiszava, az év ifjúsági szava, valamint az év költői szava.
2022. december 19., 13:08
Az évvégi hajrában több nemzetközi toplistán is megjelent a Budapesti Fesztiválzenekar neve. A Bruckner 9. szimfóniájából készült lemezük bekerült az Apple Music legjobb klasszikus zenei albumai közé 2022-ben, míg a holland NativeDSD az év öt legjobb nagyzenekari felvétele közé választotta ugyanezt a lemezt. Hogy kié lesz az év albuma díj a holland platformon, arról a közönség dönthet december 22-ig.
2022. december 17., 17:45
Életének 65. évében, szombat hajnalban meghalt Kreutz László zenész, író - tájékoztatta a család az MTI-t szombaton.
2022. december 16., 17:10
Péntektől Fábián Juli térnek hívják a IX. kerületi Budapest Park előtti területet. A tehetséges, népszerű énekes öt évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el 37 évesen.