Időjárás: meleg, napos idő segíti az árvíz elleni védekezést

A szerdai időjárás kegyes az árvízvédelemben dolgozókkal: napos, kissé szeles időnk van, akár 26 fokig is felkúszhat a hőmérő. Csütörötökön is marad a meleg idő, de a Dunántúl déli, délnyugati felén esőre is számítani lehet.

2024. szeptember 18., 13:54

Szerző:

A HungaroMet szerdai időjárás előrejelzése szerint felhős tájakon is szakadozik a felhőzet, és a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés várható.

Enyhe, jellemzően csapadékmentes időjárás vár ránk

Főként az ország déli felében és északkeleten zápor, zivatar helyenként előfordulhat. Az északkeleti, keleti szél több helyen megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű.

Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Szerda délután főként az ország déli, délnyugati részein lehet több felhő, másutt jellemzően derült vagy gyengén felhős lesz az ég. A szélcsendes – főleg dunántúli – tájakon pára-, és ködfoltok kialakulhatnak. Az északkeleti, keleti szél helyenként lengedezhet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható, az Északi-középhegység déli előterében és a vízpartokon ennél enyhébb marad az idő.

Szerdán citromsárga riasztás van érvényben, mivel az ország déli felén és esetleg északkeleten néhány zivatar kialakulhat szélerősödés (45-60 km/h), intenzív csapadékhullás (10-20 mm) kíséretében.

Csütörtökön gyülekeznek a felhők

A csütörtöki időjárás során a délnyugati és az északkeleti, délután már az északi tájakon is lehetnek felhősebb időszakok, a köztes részeken napos idő várható. A Dunántúl déli, délnyugati tájain, azon belül is a határhoz közelebbi helyeken van esély záporra.

Az északkeleti szél délután már többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.

Csütörtökön veszélyes időjárási esemény nem várható.

(Kiemelt képünk: A Magyar Honvédség katonái homokzsákokat halmoznak és segítenek megvédeni az áradó Duna partját a fővárostól, Budapesttől mintegy 30 kilométerre északra fekvő Leányfalu településen 2024. szeptember 17-én. A Duna és mellékfolyóinak vízszintje megemelkedett, miután a Borisz vihar özönvízszerű esőzésekkel sújtotta Közép- és Kelet-Európát. Fotó: KISBENEDEK Attila / AFP)