2020. január 17., 14:49

Habemus papam – ez a latin kifejezés hangzik el a vatikáni Szent Péter-bazilika mellvédjén a protodiakónus bíboros ajakiról, amikor új egyházfőt választanak. Habemus papam duobus, akár ezt is mondhatta volna Jean-Louis Tauran, amikor hat és fél évvel ezelőtt bejelentette, hogy Jorge Mario Bergogliót, Buenos Aires püspökét választották a bíborosok a lemondott XVI. Benedek pápa utódjául. A brazil Fernando Meirelles ebből a valamennyire teoretikus, de logikus elgondolásból indult ki, A két pápa (The Two Popes) című duplikált életrajzi filmje ugyanis arról a nagyon speciális helyzetről mesél, amikor római katolikus egyháznak két – egy hivatalban lévő és egy emeritus – egyházfője van.

2020. január 11., 06:00

Egy idő után mindennél fontosabb volt számomra, hogy nyerjek, mert úgy éreztem, csak az menthet meg – nyilatkozta lapunknak Gera Marina színésznő, aki az Örök tél című, a Gulagon játszódó történelmi televíziós film női főszerepéért a közelmúltban vehette át a Nemzetközi Emmy-díjat. Eddig csak egyetlen magyar, Ragályi Elemér kapta meg az elismerést tizennyolc évvel ezelőtt.