2014. október 16., 16:46

A Magyar Nemzeti Filmalap filmszakmai döntőbizottsága azt a döntést hozta, hogy a Pálfi György Toldi című filmjének megvalósítását célzó, hosszú ideje tartó tárgyalássorozatot beszünteti, és az eredetileg megvalósításra szánt tervet a továbbiakban nem támogatja.

2014. október 16., 11:33

A 2009-es romagyilkosságokról eddig két hazai mozifilm is készült, s mindkettő berlini vetítését a magyar kormány politikai akciói tették botrányossá. Két éve Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a Berlinalén Ezüstmedvével díjazták. Az eseményen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szórólapokon figyelmeztetett arra, hogy a film csupán fikció.

2014. október 15., 14:21

Két deportált II. világháborús ellenálló emlékének adózik a Société Réaliste francia–magyar művészcsoport Párizsban felavatott alkotása. Ez az első alkalom, hogy kortárs magyar alkotó szobrát köztéren állítják fel a francia fővárosban – írja a .

2014. október 15., 10:25

Így aztán a látogató több száz éves sétát tehet a művészet birodalmában.

2014. október 15., 10:25

Ritka élmény egy újságíró életében, hogy rátalál egy fantasztikus témára, majd húsz évvel később ismét alkalma nyílik találkozni riportalanyaival. Ebben a szerencsében van most részem. Szinte napra pontosan húsz esztendeje, 1994 késő őszén ismerkedtem meg egy csodálatos emberrel, akit ismerőseim közül a legnagyobb és legtiszteletreméltóbb akaraterővel áldott meg az isten. Aki nem könnyű életében még mindig elérte a célt, amit maga elé tűzött... Sebők Irénnek hívják.

2014. október 14., 17:30

A terapeuta is ember – vallja Hagai Levi, a Terápia szellemi atyja. A világszerte óriási népszerűségnek örvendő sorozat eredeti forgatókönyvírója és rendezője a siker titkáról mesélt. A szakember elárulta, hogyan fogalmazódott meg benne a Terápia alapötlete, és hogyan vált a széria világszerte olyan népszerűvé, hogy epizódjainak segítségével egyetemi kurzusokat tartanak.

2014. október 14., 13:13

Karlheinz Essl egyik szeme sír, a másik nevet: 44 képet kellett imádott gyűjteményéből elárvereznie, ám az eredmény megérte. A londoni aukció több mint 76 millió eurót hozott, s ez az összeg sok évre biztosítja a klosterneuburgi Essl Múzeum fennmaradását – írja a .

2014. október 12., 06:40

Szép hosszú film. Elébb azt gondoltuk, már akkor befejeződik, amikor Tomas, a kínlódó apa nagyot ordít szemben a hófallal, keserveset (mint Zampano az Országúton tengerparti éjszakájában), vagy amikor a család szétszóródik s felolvad a ködben a hegyoldalon, szinte elvész. De nem. Még van mindig néhány magyarázkodó snitt, s végül egy kétbalkezes buszsofőr. (Hogy ő melyik filmből keveredett ide, s minek, ki tudja?)

2014. október 10., 12:44

Semmi sem úgy volt, ahogy volt. Vagy ha úgy volt is, nem egészen úgy. A pillanat, amiben most ülünk a Centrál kávéház előtt, a borús ég alatt, nagyon messze van már a régi dolgoktól, de Cserhalmi azért időnként helyretesz.

2014. október 10., 09:29

Alig két tucat kép a Cultiris Galéria szűk tetőterében: vázlatnak is csak vázlat egy olyan gazdag életmű esetében, mint a Szalay Zoltáné.

2014. október 9., 14:44

A Get Closer Concerts célja egy új zenei élmény megteremtése a fellépő zenészeknek és a zenerajongó közönségnek egyaránt. Szakítunk a megszokott élőzenei koncepcióval, hogy az eddig megszokottnál izgalmasabb és intimebb koncertélményt nyújthassunk. Előadás: október 20., hétfő, 20 óra. Helyszín: Akvárium Klub Nagy Hall (Budapest, Erzsébet tér 2.)