A másik oldal

Az Alsó-Belvedere – megszokhattuk – tudatosan kontrasztra szerkeszt. Míg az egymásba fonódó dísztermekben valamely tematikus összeállítást mutat be az elmúlt századokból (legutóbb, beszéltünk is róla, az Ezüstkor orosz művészetének bécsi megjelenését dolgozták fel bravúrosan), addig a túloldalon, az Orangerie-ben mindig valami meghökkentően modernnel jelentkeznek: van, hogy egy-egy kortárs alkotó műveivel, van, hogy egy speciális összeállítással. De mindenesetre olyannal, ami éles ellentétben van a túlnan látottakkal. Így aztán a látogató, akarja vagy sem, több száz éves sétát tehet a művészet birodalmában.

Nos, a Narancsház ezúttal a tükör és a modern művészet kapcsolatát vázolja fel A másik oldal című tárlatán. Erősen filozófiai a megközelítés és erősen technikai a megvalósítás. A látogató tehát nemcsak azon töprenghet el, hogy miféle kérdéseket vethet fel a világ (és önmagunk) megkettőzése, meg hogy mi van, ha van, a tükör túloldalán (kiterjesztve, persze, a túlsó oldalon, a mélyben, az ismeretlenben), hanem azon is (na, ez sem meglepő a kortárs műalkotások szemlézésekor), hogy mi tesz egy tárgyat (gyakran egy használati tárgyat) műalkotássá. Persze, a művész gesztusa. De hát akkor meg az jön, hogy minden gesztus művészi-e, és ha igen, mi teszi azzá. És így tovább, szinte a végtelenségig.

A tárlaton olyan művészek segítenek a válaszadásban, mint Erwin Wurm, Hans Kupelwieser, Gerold Tagwerker, Michelangelo Pistoletto, Michael Schuster és Luís Antunes Pena: többségüknél a tükör megmunkálandó anyag is, nem csak művészetfilozófiai kérdés. (Bár, mint látjuk, a tükörség problémája megjelenhet bronzban, laminált alumíniumban vagy nikkelben is.) Az ötletek kifogyhatatlanok, a játékosság a nézőre is átragad. Az már a mi bajunk, hogy a tárlat végére érve nem tudunk válaszolni a dilemmáinkra.

Talán majd legközelebb.

Nádas Sándor