Magyar filmbotrány Berlinben

A 2009-es romagyilkosságokról eddig két hazai mozifilm is készült, s mindkettő berlini vetítését a magyar kormány politikai akciói tették botrányossá. Két éve Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a Berlinalén Ezüstmedvével díjazták. Az eseményen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szórólapokon figyelmeztetett arra, hogy a film csupán fikció.

2014. október 16., 11:33

Idén készült el Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmje, amely a neonáci sorozatgyilkosok bírósági tárgyalásait követi végig. Pár napja a berlini Arsenal moziban bemutatót és közönségtalálkozót szerveztek, amelyet ismét megzavartak honi politikusaink. Hajdú Eszter évek óta Portugáliában él, ott értük el telefonon. A 168 Órának elmondta:

„A kinti vetítés előtt egy nappal a program német szervezői jelezték: felhívták őket a berlini magyar nagykövetségről azzal, hogy a filmbemutatón meghívott vendégként egy magyar államtitkár is részt venne. Azt feleltem: semmiképp nem szeretném, hogy pártpolitikus legyen ott. Ez egy független film.”

A bemutatón mégis megjelent Prőhle Gergely, EU-ügyekért felelős helyettes államtitkár, aki a vetítés után hosszan méltatta az Orbán-kormány romapolitikáját. Vele volt Czukor József berlini nagykövetünk és kolléganője, Horváth Erika roma diplomata is. A hölgy bírálta a filmet, mert úgy látja: rosszat tesz hazánk megítélésének. Hajdú Eszter szerint a helyzet roppant kínos volt. A német közönség megdöbbent, tagjai bekiabáltak a magyar küldöttségnek.

A film amúgy állami támogatás nélkül készült. „Nem pályáztam a Filmalaphoz, mert nem akartam lemondani az utolsó vágás jogáról. Ráadásul még előtte találkoztam Andy Vajnával egy szakmai vacsorán. Meséltem neki a film tervéről, de ő közölte: nincs rá szükség. Szórakoztató produkciók kellenek.”

Az alkotóknak hazai szponzorokon kívül német és portugál koprodukciós partnereket is sikerült találniuk. Az Ítélet Magyarországon nemrég Szarajevóban nyert három díjat, Kosovóban és franciaországi filmfesztiválon is kitüntették. Jelenleg huszonöt országban játsszák.