Nagy a tét Donald Trump számára: az idei amerikai elnökválasztás lehet az utolsó esélye.
Vannak olyan listák, amelyekből jobb kimaradni, és vannak, amelyekre jobb felkerülni. Mindenesetre Oroszország listáján nem szerepelünk, két másik országgal együtt.
Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült csütörtökön este, amikor Rotterdam városában egy férfi az utcán késsel támadt a járókelőkre.
Pánikra természetesen még semmi okunk, nem tört ki világjárvány, de érdemes odafigyelni a legfrissebb hírekre: Kínában egy eddig nem ismert vírust terjesztő kullancsokra bukkantak.
Az áradások Lengyelország, Csehország, Románia és Ausztria egyes részein is pusztítottak, eddig legalább 21 ember vesztette életét.
2023. szeptember 4., 18:46
Az orosz gördeszkások nem lesznek ott a jövő nyári, párizsi olimpián.
2023. szeptember 4., 18:12
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hétfőn bejelentette, hogy 1,8 millió ember menekülhet el Szudánból év végéig a szomszédos öt országba, ezért további egymilliárd dollárra lesz szüksége az erőszak elől menekülők ellátásához.
2023. szeptember 4., 18:08
Ukrajnáról, a fekete-tengeri gabonaszállítások felújításáról, valamint a kétoldalú energetikai együttműködésről kezdett tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdoğan török elnök hétfőn Szocsiban.
2023. szeptember 4., 17:56
A farkasfalkák koncentrációja egyes európai régiókban veszélyt jelent a jószágra és potenciálisan az emberekre is – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, sürgetve az unió tagországait, hogy lépjenek fel a fenyegetés ellen.
2023. szeptember 4., 17:34
A Smash Mouth énekese, Steve Harwell hospice-ellátásban van, és már csak napok vannak hátra az életéből – jelentette be az együttes menedzsere.
2023. szeptember 4., 16:40
Gayle Hunnicutt Jockey Ewing egy korábbi angol arisztokrata szeretőjét játszotta a Dallasban.
2023. szeptember 4., 15:37
A német kancellár ideiglenesen megvakult fél szemére egy sportbaleset baleset következtében.
2023. szeptember 4., 13:45
Zelenszkj szerint új megközelítésre van szükség az ukrán ellentámadásban, már az utódját is megnevezte.
2023. szeptember 4., 13:32
A brit Lidl visszahívja a termékét, mert bár minőségi probléma nincs vele, de a csomagolásán található link pornóoldalra vezet, a Mancs őrjáratos keksz pedig alapvetően gyerekeket céloz meg.
2023. szeptember 4., 12:52
Az új, szeptember 1-től használatos tizedikes és tizenegyedikes orosz történelem tankönyvben Sztálin hős, az 1956-os magyar forradalom egykori „fasiszták” és „lázadó radikálisok” által kirobbantott felkelés, Németország 1990-es egyesítése pedig „az NDK NSZK általi annexiójaként” szerepel.
2023. szeptember 4., 08:20
A pápa látogatása utolsó napján nyitott meg egy kórházat Mongóliában.
2023. szeptember 4., 08:01
Súlyos motorbalesetet szenvedett Mathieu Kassovitz, magyar származású francia színész, forgatókönyvíró, rendező vasárnap a Párizshoz közeli Linas-Monthléry autóversenypályán.
2023. szeptember 3., 20:47
A SpaceX ezer műholdat tervez Föld körüli pályára állítani az Amerikai Űrhaderő Ügynökség megbízásából.
2023. szeptember 3., 20:44
Románia által kiadott elfogatóparancs alapján őrizetbe vették Cipruson Beni Stejnmec izraeli bányatulajdonost – közölte vasárnap egyik szóvivője.
2023. szeptember 3., 20:22
Középiskolai futball-mérkőzésen kitört lövöldözés körülményeit vizsgálja a rendőrség Louisiana államban, miután egy diák meghalt és egy nő megsebesült.
2023. szeptember 3., 20:06
Az Ukrajnának nyújtandó további védelmi segélycsomagokról tárgyalt vasárnap telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán és Emmanuel Macron francia elnök. Erről Zelenszkij tájékoztatott a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon.
2023. szeptember 3., 18:51
Ismeretlenek tettesek vasárnap hajnalban megrongálták a vajdasági Palics és Békova bejáratánál álló nemrég kihelyezett magyar nyelvű Szabadka feliratot – közölte a szabadkai Pannon RTV .
2023. szeptember 3., 16:55
Mesterséges intelligencia (MI) segítségével próbálja megalkotni az argentin diktatúra idején eltűnt gyermekek felnőttkori portréját Santiago Barros argentin publicista.