Milliós menekülthullám indult Szudánból

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hétfőn bejelentette, hogy 1,8 millió ember menekülhet el Szudánból év végéig a szomszédos öt országba, ezért további egymilliárd dollárra lesz szüksége az erőszak elől menekülők ellátásához.

2023. szeptember 4., 18:12

Szerző:

Az UNHCR mostani becslése mintegy kétszerese a májusi előrejelzésének, amelyet a szudáni konfliktus április közepi kirobbanása után tett közzé. Azóta több mint egymillióan menekültek el az országból a szomszédos Egyiptomba, Csádba, a Közép-afrikai Köztársaságba, Etiópiába és Dél-Szudánba a szudáni hadsereg és a Mohamed Hamdan Dagalo tábornok által vezetett Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű félkatonai szervezet közötti összecsapások miatt, amelyek helyszíne elsősorban a főváros és környéke. A belharcok során Kartúm csatatérré változott, de egyelőre egyik fél sem volt képes uralma alá vonni a főváros egészét.

Mindeközben Abdel Fattáh al-Burhán szudáni tábornok, az ország katonai vezetője hétfőn megbeszélést folytatott Salva Kiir dél-szudáni elnökkel Jubában a konfliktus regionális megoldási lehetőségeiről. A szudáni Szuverén Tanács vezetője Ali esz-Szádik megbízott külügyminiszterrel és Ahmed Ibrahim Mufadellel, a szudáni hírszerzés vezetőjével hétfő reggel érkezett a dél-szudáni fővárosba.

Martin Elia Lomuro dél-szudáni kabinetügyekért felelős miniszter közleményben bejelentette, hogy Salva Kiirnek van egy javaslata a szudáni „konfliktus megoldására”.

„Jól ismert, hogy Kiir elnök az egyetlen, aki közelről és jól ismeri Szudánt, és megoldást találhat a szudáni válságra” – fogalmazott Lomuro. Ali esz-Szádik, a szudáni diplomácia vezetője hozzátette, hogy Dél-Szudán a lehetséges legjobb jelölt, hogy közvetítsen a jelenlegi konfliktusban, „mert nagyon sokáig egy ország voltunk, ismerjük egymást, ismerjük a problémákat, tudjuk, mire van szükségünk”.

Dél-Szudán elhúzódó harcokat követően 2011-ben nyerte függetlenségét Szudántól.

A szudáni tábornoknak ez volt a második külföldi útja a fegyveres konfliktus áprilisi kitörése óta. Abdel Fattáh al-Burhán múlt kedden Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel folytatott megbeszélést Kairóban, aki támogatásáról biztosította Szudánt az ország „biztonságának, stabilitásának és egységének” megőrzésében, és megvitatták a szudáni népnek nyújtandó humanitárius segélyezés lehetőségeit.

Az idei szudáni konfliktus eddig legalább 4000 ember életét követelte az ENSZ adatai szerint. Több mint 4,8 millió szudáni vált menekültté, ebből 3,8 millióra teszik a belső menekültek számát, és több mint egymillió ember lépte át a határt a szomszédos országokba.

 A nyugat-szudáni Dárfúr régióban, amely a 2000-es évek elején már etnikai vérontás helyszíne volt, a mostani konfliktus ismét helyi vérengzésekbe torkollott: az RSF és a vele szövetséges arab milíciák különféle afrikai etnikai csoportokat támadnak meg az ENSZ emberi jogi szervezetei szerint.

(Kiemelt képünk: Lángokban áll az állattenyésztési piac területe Al-Fasherben, a szudáni észak-dárfúri állam fővárosában 2023. szeptember 1-jén, a félkatonai gyorstámogató erők (RSF) bombázását követően. Fotó: AFP)