Záporokkal, zivatarokkal tarkított meleg időjárás vár ránk kedden.
Az iskolai mobilhasználatot korlátozó rendelet nem csak a diákokra, a tanárokra is vonatkozik.
Lázár János minisztériuma rejtélyes jogi lehetőségekkel kerülné meg az LMP által kezdeményezett, kiemelt beruházásokról szóló népszavazást.
A hideg idő beköszöntével a felfázás is beköszönt az életünkbe. Ám néhány egyszerű szabály betartásával minimalizálhatjuk annak esélyét, hogy tartósan megbetegedjünk.
Könnyen lehet, hogy néhány hétig ingyenes lesz a parkolás a XII. kerületben, a rendszerhez szükséges szoftvert működtető cég szerződése ugyanis lejárt. S ugyan kiírtak egy félmilliárd forintos új közbeszerzést, de arra kizárólag a szoftver készítőjét hívták meg, ami az új polgármesternek viszont nem igazán tetszett.
2024. szeptember 16., 18:34
A nyugati országrészben naposra fordul az idő a keddi időjárás során. A szél is veszít erejéből, záporokra, zivatarokra északkeleten van kilátás.
2024. szeptember 16., 18:01
Az árvíz miatt lezárták az ártéri hidat és a határátkelőt Vámosszabadiban.
2024. szeptember 16., 17:35
Gyűjtést szervez a Magyar Vöröskereszt és az Ökumenikus Segélyszervezet az árvíz elleni védekezés támogatására, így is hozzá lehet járulni az árvízvédelemhez.
2024. szeptember 16., 16:20
Listát készítettek arról, hogy melyik országban a legjobb nyugdíjasnak lenni. A lista élére Svájc került, Magyarország a 45. helyet csípte el.
2024. szeptember 16., 14:45
A Gulyáságyú Média szólaltatta meg a melegpornó-botrányba keveredett korábbi plébános, Bese Gergő testvérét, Bese Gábort és az édesanyjukat. Ők úgy vélik, a korábbi pap áldozat.
2024. szeptember 16., 14:35
Orbán Viktor úgy véli, most Magyarországon vannak a legfontosabb teendői.
2024. szeptember 16., 14:00
Továbbra sem kedvez az időjárás az árvíz elleni védelemnek. Hétfőn citromsárga, elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a szél és az eső miatt.
2024. szeptember 16., 13:18
A 444 birtokába jutott iratokból az derül ki, hogy Orbán Viktor családtagjai is szépen keresnek a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításával.
2024. szeptember 16., 12:16
Beköszöntött a zord idő, reméljük, egyelőre csak átmenetileg. Azonban ez a néhány nap is rendesen megdobhatja a rezsit, ha nem a megfelelő módon fűt. Mutatjuk, mire figyeljen oda!
2024. szeptember 16., 11:32
A VI. kerületi lakosok úgy döntöttek, az Airbnb célú lakáskiadásnak véget kell vetni.
2024. szeptember 16., 10:34
Hétfőn este 8-tól lezárják a pesti és budai alsó rakpartot az árvíz miatt. Orbán vezetésével összeült az árvízvédelmi operatív törzs.
2024. szeptember 16., 10:33
Az ország nyugati felén is hatalmas károkat okozott a vihar.
2024. szeptember 15., 17:43
A MÁV veszélyesnek ítéli a helyzetet az áradások miatt, nem indít járatokat az osztrák fővárosba.
2024. szeptember 15., 14:36
A vonuló fecskék számára a viharok végzetesek is lehetnek, most van szükségük az emberi segítségre.
2024. szeptember 15., 13:22
Közeledik a hatalmas árhullám Magyarország felé, a csapadékos időjárás pedig csak ront a helyzeten.
2024. szeptember 15., 10:57
Folyamatosan emelkedik a Duna vízszintje, az árvíz a Margitszigetet is fenyegeti.
2024. szeptember 14., 11:51
Szeptember 16-tól megemelkedik a közúti ellenőrzések száma.
2024. szeptember 14., 09:54
A szakemberek szerint az árvíz a júniusi árhullám szintjét is meg fogja haladni.