2013. május 9., 12:25

Megvan minden olyan tulajdonságuk, ami egy házra jellemző, csak éppen nem olyan sorrendben, ahogyan megszoktuk. Itt az ember az ablakon lép be, a tetőn sétál, a garázs pedig a mennyezeten áll. Ezek az úgynevezett Upside Dwon Home-ok, a fejtetőre állított házak, amelyeket extravagáns építészek alkottak, sokszor kifejezetten környezetbarát anyagokból, és műveik már inkább a műalkotás kategóriájába tartoznak. ()

2013. május 9., 06:09

Egy légcső nélkül született kétéves kislány lett a világ legfiatalabb páciense, aki biotechnológiával előállított ilyen szervet kapott: a gyermeknek saját őssejtjeiből kitenyésztett légcsövet ültettek be a svédországi Karolinska Intézet egyik professzorának vezetésével.

2013. május 7., 07:14

Nem kerülheti el az ember, hogy a 2030-as évek végéig a Marsra ne lépjen, az Egyesült Államok számára pedig ez még prioritás is – jelentette ki hétfőn Charles Bolden, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) igazgatója egy washingtoni tudományos konferencián.

2013. május 6., 11:31

A magyar tudomány eredményeit méltatta, a kutatók itthon maradását szorgalmazta és akadémiai kutatóközponti beruházásokról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 184. közgyűlésének ünnepi ülésén, Budapesten.

2013. május 5., 06:01

Új stratégiát próbál ki egy nemzetközi kutatócsoport a máig gyógyíthatatlan HIV-fertőzöttek megmentésére. A módszer feltörheti a sejtekben rejtőző kórokozó védelmi rendszerét.

2013. május 3., 11:06

Magyar diákok szépen szerepeltek az Indonéziában, Bali szigetén 2013 április 13. és 22. között megrendezett jubileumi 20. International Conference of Young Scientists, ICYS (Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciája) tanulmányi versenyen. A magyar csapatot 5 diák alkotta, ők ezúttal 4 díjjal tértek haza.

2013. május 2., 13:03

III. Richárd angol király a fogazata alapján ideges természetű volt, koponyasérülései pedig arra utalnak, hogy valóban viselhetett koronát utolsó csatájában – állítják brit kutatók.

2013. május 2., 06:01

A Cassini űrszonda hatalmas hurrikánt fényképezett le a Szaturnusz északi sarkán. A vihart hatszög alakban veszik körbe a felhők. A képeket még 2012. november 27-én készítette a Cassini, ezek az első közeli képek a legalább 2006 óta tartó óriási viharról.

2013. május 1., 14:35

1973 nevezetes éve a televíziózás történetének: akkor kezdték sugározni A tavasz tizenhét pillanata című sorozatot. Frenetikus sikere volt. Főhősét, Stirlitzet csak a Jóisten mentette meg attól, hogy Brezsnyev a Szovjetunió hősévé dekorálja. Saját bevallása szerint Putyin is a kémhistória hatására választotta a hírszerzői pályát. BUDAY B. CSABA visszatekintése.

2013. május 1., 05:47

A szakállnak még nem nevezhető, de a borostánál már mindenképpen több, nagyjából 10 napi nem borotválkozás után kialakuló arcszőrzet tesz egy férfit igazán vonzóvá, derült ki az Evolution and Human Behavior című pszichológiai szaklapban közölt tanulmányból.