Minden androidosnak nagyon kell most figyelni, ezzel a csalással ugyanis súlyos pénzeket ránthatnak le a bankszámláikról.
A Netflix drasztikusan rontaná a felhasználói élményt azok számára, akik nem fizetnek az igénybevett szolgáltatásért.
Ismét az OTP Bank, illetve a pénzintézet ügyfelei váltak a csalók célpontjává.
Az elmúlt évek során egyre több emberi szervről derült ki, hogy a környezetből származó mikroműanyag megtalálható bennük. Ez alól nem jelent kivételt az emberi agy sem.
Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy Joe Cohen.
2014. március 16., 15:49
Az emberek és a kutyák hasonlóan dolgozzák fel a hangokban rejlő érzelmeket.
2014. március 16., 14:45
Már tudjuk: a Kormányváltók 2014. március 30-án tartják nagygyűlésüket. Ünnepi demonstrációjuk ugyanis a vihar miatt elmaradt március 15-én délután. A nagy ellenzéki beszédek így nem hangzottak el. Helyettük a 168 Óra Online-nak nyilatkoztak az ötpárti szövetség vezetői.
2014. március 13., 12:46
Víz alá kerülhet a UNESCO világörökségi listáján szereplő objektumok közül 136, ha 3 Celsius-fokkal melegszik a világ éves középhőmérséklete. Víz alá kerülhet többek között az amerikai Szabadság-szobor, a londoni Tower és Velence is, írja az MTI.
2014. március 12., 20:33
Kutatók szerint a világ erdei az eddig véltnél akár 20 százalékkal is több szén-dioxidot képesek megkötni.
2014. március 12., 13:29
Fenyegetettségünk csekély, de a veszély reális.
2014. március 12., 11:32
A rendszeresen végzett testmozgásnak számos kedvező hatása van: nemcsak testünket tartjuk karban vele, hanem stresszoldásra is kiváló. A téli hónapok után azonban nem mindegy, hogyan kezdünk el újra sportolni – mondta el a 168 Óra Praxis rovatának dr. Pácz Alexandra belgyógyász-kardiológus. A szakorvos szerint bármilyen mozgást választunk is, a sérülések elkerülése érdekében mindig tartsuk szem előtt a fokozatosságot, ne erőltessük túl a szervezetünket.
2014. március 12., 09:22
Finn kutatók szerint aki több halat eszik, növeli a jó koleszterin, vagyis az érfalakat védő HDL szintjét, ezzel csökkenti a szívbetegségek kockázatát.
2014. március 12., 08:12
A weboldal látogatói az óceán óriási felbontásban, véletlenszerűen eléjük tárt részletén kockáról kockára vizsgálhatják át a vízfelszínt.
2014. március 12., 05:53
Az éghajlatváltozás miatt gyakoribbá és hevesebbé váltak a szélsőséges időjárási jelenségek.
2014. március 9., 13:30
A kezelés lehet gyógyszeres, rendelkezésre állnak úgynevezett paramedicinális terápiák, például a speciális, glutén- és tejcukorszegény étrend, a mozgás, az életmód-változtatás jótékony hatású szokott lenni.
2014. március 9., 07:00
Az egész világ időjárását módosíthatja idén a csendes-óceáni El Nino az amerikai meteorológusok előrejelzése szerint.
2014. március 9., 05:45
Amerikai tudósok szerint a sebészetben a fémrögzítőket a természetes fonálból készült csavarokra és lapocskákra lehet lecserélni, amelyek egy idő után felszívódnak a testben.
2014. március 8., 10:21
A női meddőségi esetek majdnem egyharmadának hátterében az endometriózis nevű, gyakran nagy fájdalommal járó, ismeretlen eredetű betegség áll – mondta el az MTI-nek Fülöp István szülész-nőgyógyász, a Róbert Károly Magánklinika meddőségi centrumának vezetője, az Endomárcius elnevezésű rendezvény szakértője.
2014. március 6., 15:51
A Lego keresi a lehetőségeket, hogy ügyfelei saját kockákat és figurákat gyárthassanak 3D nyomtatókkal. A dán játékgyártó lépést szeretne tartani a fejlődéssel, alkalmazkodva a digitális világhoz. Ez nem újdonság, a rajongók már készítettek műanyagból legófigurákat – írja az Index.
2014. március 6., 06:33
Ma éjjel egy harmincméteres aszteroida repült el a Föld mellett alig 350 ezer kilométerre. Ez kisebb, mint a Hold Földtől való távolsága.