Világháború meglepetésekkel

A második világháború százezres szakirodalmában folytonosak a meglepetések. Abban sincs igazán konszenzus, hogy mikor kezdődött. Európában persze rávágjuk: 1939. szeptember 1-jén, a danzigi Westerplatte bombázásakor. És 1941. június 22-én, a Barbarossa-hadművelettel. Ám vannak ázsiai történészek, akik szerint mindez a vész 1931-ben indult, amikor Japán megtámadta Mandzsukuót.

Annyi bizonyos, hogy a második világháború iszonyatos emberáldozata (több mint 62 millió halott!) és anyagi rombolása már megjelent 1938-ban Kínában, amikor a japán hódítók ellen harcoló Csang Kaj-sek, a „nemzeti erők” vezénylő tábornoka kíméletlen parancsot adott a Sárga-folyó gátjainak felrobbantására. 800 ezer megfulladt, éhen halt áldozat, 6 millió hajléktalan róható fel neki! Az európaiak által nem igazán ismert távol-keleti háború végéig csak kínaiból úgy húszmillió pusztult el.

Nyugat-Európában mindez szordínósabban kezdődött. 1939. szeptember 3-án Londonban a kancellárián megállították az óramutatókat 11-nél, s ráírták: újraindítás Hitler veresége után. Addig „megáll az idő”...

Ekkor még a francia hadsereg sem rettent meg a kilátásoktól. Nem tudták, milyen sokba fog kerülni nekik, hogy a csapatok mozgatásához nem használtak rádió adó-vevőket (amelyek viszont a német páncélosokba be voltak építve), de a főparancsnokság a morál javítása érdekében mint kommunikációs csodafegyvert felléptette a katonák előtt Édith Piafot, Josephine Bakert, Maurice Chevalier-t.

A villámháború során a nácik lerohanták Hollandiát is (1940). Az ott száműzetésben élő II. Vilmos császár táviratban gratulált a Harmadik Birodalom Führerének, s kifejezte: reméli, sor kerül a monarchia visszaállítására is. „Micsoda idióta!” – minősítette a Kaisert hajdani katonája, Hitler őrvezető.

A franciák teljes zavarodottságát a korabeli párizsi pletykákon is lemérhetjük. Beszélték például, hogy a németek alagutat ástak Svájc alatt (!) egészen Toulouse-ig, így megkerülvén alulról a Maginot-vonalat. Mások úgy tudták, s terjesztették: a nácik értelmi fogyatékosokból állítottak fel öngyilkos egységeket, és az elfoglalt nagyvárosokban vetik be őket. Nyolcmillió francia menekül délre.

1940 októberében a Führer a spanyol vezérrel, Franco caudillóval tárgyal. Az Azori-szigetekre szeretne hajózási és repülőbázist telepíteni. Hatezer kilométeres hatótávolságú bombázókról álmodozik, hogy azok révén az Egyesült Államokat is veszélyeztethesse. Ám az óvatos (és hálátlan!) diktátor nem áll kötélnek, hát a Führer csalódottan „jezsuita disznónak” bélyegzi.

Veszélyes fajankó

1940 novemberében még virul a német–szovjet szövetség. A Wehrmacht zenekara az Internacionálét játssza a vörös zászlókkal feldíszített Anhalter pályaudvaron Molotov érkezésekor. A házigazda Ribbentrop külügyminiszter, „ez a különlegesen veszélyes fajankó” – amint egy családtagja meghitten minősítette.

1941-ben, a japánok hawaii légitámadásának idején az USA hadereje szinte jelentéktelen, 200 ezer fő. A háború során 8 milliósra turbózzák fel.

1941 októberében már javában dörögnek a fegyverek a keleti fronton. Az idősebb, vallásos ukránok nagyon megörültek a német páncélosokra festett fekete keresztnek: azt hitték, az istentelenek ellen maga a hit jött el vasba öltözötten, s valamiféle antibolsevista kereszteshadjárat kezdődik.

Hitler csapatai csakhamar Moszkva alá érnek. Lenin holttestét (a szükséges tartósítószerekkel együtt), valamint a cári kincseket és az aranytartalékot Tyumenybe evakuálják. A kiürülő fővárosban ittas emberek fosztogatnak, a spekulálók a párttagsági igazolványaikat égetik, a rendőrök eltűntek a terekről. Sztálin az NKVD osztagait tűzparanccsal vezényli az utcára.

Az antibolsevista politikus, Churchill felismeri a szövetségkötés szükségességét, és így teszi le a garast: „Ha Hitler a poklot támadná meg, akkor is szólnék néhány jó szót az ördögről az alsóházban.”

1942-re az Egyesült Államok hadiipara és katonasága rákapcsol. Egy brit tábornok megfogalmazása szerint „az amerikai hadsereg nem megoldja a problémákat, hanem átgázol rajtuk”.

Ezzel szemben a fagyos keleti fronton a megszállóknak nincs megfelelő téli ruhájuk, a német katonák lefűrészelik a halottak lábát, és a tűz felett megolvasztva feszegetik le róla a csizmát.

Afrikában még nyomul Rommel. A számító boltosok Alexandriában már beszerezték a Mussolini-, Hitler-képeket, készülvén a hatalomváltásra. Ebben spekulálnak azok az egyiptomi katonatisztek is, akik az angolok elleni felkelést szervezik. Egyiküket úgy hívják: Anvar Szadat...

1942 augusztusa, szeptembere Sztálingrádé. Csujkov szovjet tábornok kimondja: „Az idő: vér!” A német 6. hadsereget bekerítik és felmorzsolják. A katlanba zárt katonák iránti „tiszteletből”, szolidaritásból Hitler megtiltja a parancsnokságon a pezsgő és a konyak fogyasztását. (Mindent a hazáért, ugye...)

A győztesek is szenvednek: számos szovjet katona nem bírja a háború pszichológiai terhét. Csak Sztálingrádnál 13 ezret végeztek ki gyávaságért, dezertálásért. Előtte le kellett vetkőzniük, hogy a mundért ne szaggassák meg a golyók, és majd mások is használhassák... Sztálin városánál a szovjet csapatok vesztesége 1,1 millió fő, ebből félmillió a halott.

Az SS megállapítja: a Vörös Hadsereg ideológiai indoktrinációja erőteljesebb, mint a Wehrmachté. Pedig 1943 februárjában a berlini Sportpalastban azt kérdezte Goebbels a jelenlévőktől: „Totális háborút akartok?” És igen volt a válasz!

Skorzeny akcióban

1942/43-ra már kiformálódnak az „élettérrel” kapcsolatos végső német tervek. A Herrenvolk vezetői a hajdani kolonizációs politika (Drang nach Osten) folytatásaként az Urálig érő birodalommal számolnak, amelyen belül autópályák kötik össze az új városokat, mintafalvakat és gazdaságokat. Az árja, fegyveres német telepeseket szolgálnák a helybeli helóta földművelők. A Krím félsziget lenne a német Riviéra, az üdülőövezet neve is poétikus: Gotengau.

Csak az volt a kérdés: honnan vegyenek a kivérzett birodalomban ennyi német telepest?

1943-ra a Távol-Keleten a helyzet megváltozott. 1941-ben még légi fölényt harcoltak ki a gyors Mitsubishi Zero vadászgépek. Ám a japán technikai előnyt megtörték az új, amerikai fejlesztések. A véres ütközetekben a fanatizált japánok nem az európai logika mintái szerint működtek. Hiteles források bizonyítják: a járhatatlan erdőkbe, megközelíthetetlen szigetekre zárt egységek az ellátási elégtelenségek miatt olykor megszegték az emberevés tabuját is, amint – reménytelen helyzetben – maguk ellen is fordultak a szeppuku, a harakiri, azaz az önmegsemmisítés révén.

Ugyanitt az amerikai tüzér dandártábornokról, Wingate-ről hivatalosan is feljegyezték, hogy igencsak különc módra élt, ápolatlanul, meztelenül sétálgatott, rágógumi helyett nyers fokhagymát rágott, a zokniján szűrette át a teáját, nyakában pedig láncon nagy ébresztőórát hordott... Normális körülmények között bolondnak nézhették. Itt, a háború irracionalizmusában az irreguláris hadviselés mestereként tisztelték.

1943 júliusában, a kurszki csatában aztán látványosan megmutatkozott a hadiszerencse fordulata. A szövetségesek észak-afrikai győzelme, a szicíliai és itáliai partraszállás, a csendes-óceáni ütközetek, a sztálingrádi csata nyomán itt vált világossá, hogy a tengelyhatalmak vesztésre állnak.

Az „örök városban” is felismerte ezt a Fasiszta Nagytanács: a Ducét, a „vezért” puccsal félreállítják, és bezárják egy nehezen megközelíthető hegyi szállodába a Gran Sassón. Hitler azonnal le akart dobni egy hadosztálynyi ejtőernyőst Rómára, mert arra gyanakodott, hogy a Vatikán és a szabadkőművesek közös összeesküvése (!) buktatta meg Mussolinit. A lefogott tartózkodási helyének feltalálására még látnokok bevetését is engedélyezte... Az olasz vezért végül az a „Sebhelyesarcú”, a Skorzeny nevű SS-tiszt „szabadítja ki”, aki majd Budapesten 1944. október 15-én foglyul ejti Horthy kormányzó egyetlen fiát.

De ez már egy másik történet, más meglepetésekkel.

Bölcs István