2014. január 9., 06:33

A legoptimálisabb időpont a reggeli kávézásra 9:30 és 11:30 óra között van – állítja Steven Miller idegkutató. Az időpont gondos kiválasztása fontos abból a szempontból, hogy ne alakuljon ki tolerancia a kávéval szemben.

2014. január 8., 14:25

Nemcsak embert küldene a Holdra a jövőben Kína, de kutatóbázis felállítását is tervezi ott – írja a Zsenmin Zsipao központi lap szerdai számában.

2014. január 5., 17:07

Rekordnak számító 244 ezer fővel csökkent Japán népessége 2013-ban az ország egészségügyi minisztériumának becslései szerint – írja az MTI. A kormány közlése szerint 2013. március 31-én a népesség 126 393 679 millió fő volt, 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

2014. január 3., 20:16

Valahányszor kísérlet történt az angol flotta ötszáz éves verhetetlenségi mítoszának kikezdésére, minduntalan egy germán James Bond került a figyelem középpontjába. A szellemi aknazárak e mesteri feltörője – Canaris admirális – később Hitler kémfőnöke lett. Kapcsolatrendszereit hetven évvel halála után is tanulmányozzák Angliában. Richard Bassett ezzel foglalkozó könyvét BOKOR LÁSZLÓ is elolvasta.

2014. január 2., 06:06

Az ősi Ceng állam titkait őrző, több mint 3000 éves sírokat tártak fel Kína Hupej (Hubei) tartományában. Szujcsou város egy Jecsiasan nevű temetőjében 2011 júniusában kezdődtek ásatások, amikben eddig száznegyven sírra és hét, lótetemeket rejtő gödörre bukkantak.

2014. január 1., 13:32

Tavaly 18 ezer új élőlényt katalogizáltak a tudósok. Az állatok között a most felfedezett fajok több mint fele rovar, de a természet méretes meglepetéssel is szolgált 2013-ban: egy eddig ismeretlen, több mint százkilós emlősfajt is találtak a kutatók.

2013. december 31., 17:51

Egy amerikai űrszonda lencsevégre kapta a kínai Jütu felderítőt a Holdon. A 150 centiméter széles kerekes jármű egyetlen képpontként látszik az amerikai űrügynökség Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) szondájának felvételén. A Jütut (Jádenyúl) a Mare Imbrium (Esők tengere) felszínére december 14-én felszállító egység is kivehető a közelben.

2013. december 31., 11:49

Az anyatej az első táplálék, amit az újszülöttek kapnak. A legújabb kutatások azonban azt derítették ki, hogy a tej összetétele függ a gyerek nemétől és attól, hogy milyen egészségi állapotban van. Ezeknek a folyamatoknak a megértése segít a kutatóknak belelátni az evolúciós folyamatokba.

2013. december 31., 06:32

Kínai orvosok sikeresen visszaoperálták a helyére egy férfi súlyosan megsérült kézfejét, de a végtagot előtte egy hónapig a bokájához varrva tárolták, hogy a szövetek életben maradjanak – írja a Mirror.

2013. december 30., 23:24

Ady Endrét utálta, támadta a Nyugatot és általában a modern magyar irodalmi irányzatokat. Megálmodta, majd harcosan propagálta annak a Magyarországnak a tervét, amelyben harmincmillió magyar (és jóval kevesebb nemzetiségi) él. A Tanácsköztársaság alatt, 77 évesen, börtönben ült, a következő évtizedben pedig a revíziós mozgalom egyik vezére lett. És „zsidóbarátként” utálta őt a szélsőjobb. SIPOS BALÁZS írása.

2013. december 30., 14:44

Az Air Tahiti Nui francia légitársaság munkatársai készítették ezt a lenyűgöző videót egy Airbus A340-as személyszállító repülőgép mindennapjairól. Ilyen felvételeket nemhogy utasként, de még pilótaként is ritkán láthat, hiszen a videó készítői egyebek mellett bevarázsoltak egy kamerát a gép egyik működő hajtóművébe is.

2013. december 29., 06:01

Négy korábban ismeretlen állatfajt – nagyméretű csigát, kagylót és férget – fedeztek fel a skóciai Rockall sziklaszirt közelében, a tenger mélyén.