A gatyánkat is kifizettük: ennyibe került a rejtett rezsi tavaly

A múlt évben 13 százalékal emelkedtek a tévé, az internet és a mobil költségei. Azaz ennyivel többe került a rezsi.

2024. október 4., 15:14

Szerző:

A rezsi kifizetése sokaknak komoly fejtörést okoz manapság Magyarországon, hát még a rejtett rezsijé. Amit szinte minden háztartás kénytelen megfizetni, hiszen abba olyan tételek tartoznak bele, mint a mobilszámla, a tv vagy az internet. Az azonban egészen megdöbbentő, ami a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megbízásából készült „Az elektronikus hírközlési piac fogyasztóinak vizsgálata” című felmérésből most kiderült. Eszerint ugyanis – a Dívány szemléje alapján – az elmúlt évben 13 százalékkal emelkedtek a tévé, az internet és a mobil költségei. Egy átlagos háztartás hírközlési rezsije havonta 21 ezer forint volt, aminek több mint felét a mobilszolgáltatás, vagyis a hanghívások és a mobiltelefonról használt mobilinternet díja tette ki. 

Most pedig lássuk az egyes tételeket részletesen!

A televízió után fizetett rezsi egyáltalán nem alacsony

Ma már nemcsak a készülék megvásárlása jelent kiadást, hanem a hozzá kapcsolódó szolgáltatások is. A modern tévék előfizetési szolgáltatásokkal, mint például a Netflix, HBO Max, vagy Disney+, elengedhetetlenek a teljes élményhez. Egy okostévé ára 80 ezer és 400 ezer forint között mozoghat, attól függően, hogy milyen funkciókkal rendelkezik. Az előfizetések havonta további 2000-5000 forintot jelentenek, és ha valaki kábeltévét is használ, annak az efféle rezsije akár 8-15 ezer forint is lehet.

A mobilhasználat akár 30 ezerbe is fájhat havonta

Az okostelefonok ára 100 ezer és 500 ezer forint között mozog, de ez még csak a kezdet. Egy átlagos magyar mobil-előfizetés ára 5-10 ezer forint havonta, de a nagyobb adatforgalmat igénylők vagy a nemzetközi hívásokat használók esetében ez még tovább nőhet. Ha egy család több tagja rendelkezik telefonnal, a havi költségek hamar 20-30 ezer forintra emelkedhetnek. 

Ennyit fizetünk az internetért

Az otthoni internet elérhetősége nélkülözhetetlen a munka, az iskola és a szórakozás terén egyaránt. Az alapcsomagok általában 5 ezer forintnál kezdődnek, de ha valaki gyorsabb sebességet vagy korlátlan adatforgalmat szeretne, az ár könnyen elérheti a 10-15 ezer forintot is. A streamingszolgáltatások, online játékok és a felhő alapú munkavégzés mind nagyobb sávszélességet igényelnek, ami még inkább növelheti a költségeket. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: SAKKMESTERKE/SCIENCE PHOTO LIBRA / AAT / Science Photo Library via AFP)