Canaris titkai

Vezérkari feljegyzések szerint a távoli ellenségekről szóló tudnivalókkal mindig a flottaparancsnokok szolgáltak. Nelson, Nahimov, Darlan, Nimitz, Tegetthoff. Ők ugyanis már fregatthadnagyként bejárták a messzi tengereket, nyelvtudásra, földrajzi és haditechnikai ismeretekre tettek szert. Csak tekintélyük nőtt, amikor aranysildes admirálisi sapkájukat már adjutánsuk tartotta.

Az első nagy háború után Wilhelm Canarist, a legendás hírű U-hajó parancsnokot úgy rajongták körül a császári udvarban, akár Richthofent szárnyas huszárjai. Lelkét különös kettősség uralta. Titokredő alatt izzott anglomániája, amelynek egy írásos emléke is fennmaradt: a Churchill-lel való levélváltás, amit mindketten – talán a konspiráció okán – saját W. C. monogramjukkal jegyeztek. Nemsokára azonban antantellenes revánshangulat járta át. Késleltetett és különös hazafisággal gondolt 1903-beli elődeire, akik még Manhattan lövetésének és New York inváziójának tervével is megkísérelték a Royal Navy fegyverbarátságát kiérdemelni. Később viszont mindezt őrültségnek nevezte, és beállt az új széljárást követők közé.

Barátja, az új hadügyminiszter jó szakembert szimatolt benne, kitárta előtte az Abwehr (a katonai kémelhárítás) párnázott ajtaját. Ahogy mondani szokás: „magas szinten is” felfigyeltek Canaris szorgalmára, és a sok mindenhez értő, fél tucat nyelven akcentus nélkül beszélő admirális ettől kezdve már nemcsak az offenzív elhárítás legfőbb atyamestere, de ő felügyeli a flottarekonstrukciót, a fegyvergyártást s a limitált haderő kiképzési rendjét is. Sokoldalú minőségében kerül kapcsolatba az NSDAP korifeusaival, s szabad bejárást élvez a Führerhez is. Nem szíveli a tiszti duhajkodásokat, a frivol kalandokat, félrevonultan alapít családot, egyébként mindössze egy régi tengerészkadét, a művelt és jó kedélyű Richard Heydrich társaságát viseli el, amíg riválisok nem lesznek. (Himmler kegyéből Heydrich lesz később az SD-nek, az SS biztonsági szolgálatának mindenható ura, vagyis megkezdődik az egymás ellenőrzésére hivatott, párhuzamosan szerveződő intézményrendszer kiépítése.)

A belpolitikát látszólag kerülő Canarisnak egyik különös lépése azonban csodálkozásra készteti az életrajzírókat. Egy kihallgatáson ugyanis ő ajánlja Hitlernek – úgymond az adminisztráció tökéletesítésére – a zsidó állampolgárok megkülönböztető jelzésének elrendelését. Ugyanakkor viszont Ulmann báró és levantei „Misrachi” bankárkörének kivételezettségét is kijárja, mert ágyúöntő kapcsolataikat előbbre valónak tartja. A hivatalos fajelméletnek amúgy sem híve, a csillagviselési ötlettel inkább a Führer kedvébe akar járni. Többször megfordul Budapesten is. Leginkább inkognitóban. Első háborús hajóparancsnok bajtársához, Horthyhoz éppen csak beköszön, viszont egy Szentpétery nevű hírszerző tisztet állandóan tanácsokkal és figyelmességekkel lát el, sőt érthetetlen módon fényképét is kitűzi íróasztala polcára.

Egyéb kapcsolatainak különben oly széles a spektruma, hogy jut belőlük emigráns brit alattvalónak, spanyol grandnak, lengyel kettős ügynöknek, akinek hírei eljutnak bizonyos szabadkőműves csatornákhoz is.

Érdekes adaléka az MI6 felszabadított trezorjaiban való kutatásnak, hogy már dübörgött Anglia csatája, de az Abwehr és a Secret Service még cserélgette egymással szovjet értesüléseit. Hasonló csatornákon került Londonba Hitler magányos szánakozása arról, hogy jobb lett volna ’39-40-ben menetből megszállni egész Ibériát. Aztán hirtelen egy morzeüzenet kopog be a londoni Admiralitásba. „Habár Németország-szerte száll a dal: Megyünk Anglia ellen” – nem fogja a szigetország földjére tenni lábát egyetlen német katona sem. A hírnek pszichológiai értéke volt – nemcsak Dunkerque, de Hess repülőútja után is.

Egyébként Canarisnak abban is része volt, hogy svédországi acélszállítmányok jutottak a Ruhr-vidékre, vagy abban, hogy Giraud tábornok Algírba szökhetett De Gaulle bimbódzó hatalmának megerősítésére. Átjátssza vatikáni emberének a Wannsee-konferencia bűnlajstromát, de nagyobb dologba is belevág. Hírét veszi, hogy bizonyos körök egy speciális arab kommandóval az afrikai szemleúton lévő Churchill elrablására treníroznak. Igen magas szinten sikerül aztán a vállalkozás várható csődjének bizonyítása, mire az akciót le is fújják. Heydrich is háborog, és már tíz emberével figyelteti Canarist, készül a likvidálásával egyenértékű letartóztatására. Heydrichet sürgeti az idő, mert nagy riválisa egyetlen tudója zsidó őseinek.

A feszültségeket kioldó bomba 1942. május 27-én robbant a prágai helytartó Mercedesében. (Heydrich megtartotta SD-parancsnoki funkcióját is.) A közhit ellenére az elkövetők nem a cseh ellenállás emberei voltak, hanem a londoni SOE Antropoid fedőnevű különítménye. Nagy fantázia nem kell hozzá, hogy így akarta és tudta csak a brit titkosszolgálat Canaris életét – és vele a további együttműködést – megmenteni.

Oktalan halálok, konspirációk, lehallgatások és kódfeltörések kora ez. Még egy olyan jó szándékú, naiv iromány is Canaris asztalán landol, mint a svéd pénzmágnás Wallenberg gróf üzenete, amelyben arra kéri Sir Winstont, hogy állítsa le a német nagyvárosok bombázását, mert így tovább sérülnek a Hitler-ellenes összeesküvések kommunikációs rendszerei. Canaris derül a civil bábáskodáson, és a Balkánra utazik egy rövid megmártózásra a görög konfliktusok ingoványába. Egy várható angol támadás lehetőségéről tanácskozik ottani kollégájával, aki vendégét egy régen élt, Canaris nevű görög tábornok mellszobrával ajándékozza meg. Római kollégája, Cesare Aimé tőle értesül a Wehrmacht napokon belüli itáliai megszállásáról. Canaris jutalma: ősei Lombardiában felkutatott családfája.

Ezekben az időkben olykor egy éterben továbbított dallam vagy akár egy gyóntatószékre rajzolt krétaüzenet is komoly politikai vagy hadi események beindítója lehetett. Canaris későbbi bűnügyében az is szerepelt, hogy gyanút ébresztett a Hitler különgépébe rejtett dinamitos konyakkészlet, vagyis a Szmolenszk-akció sikertelensége, amelyről ő túl korán érdeklődött. Nincsenek valóságos bizonyítékok ellene, csupán a harag dominál, amikor őrizetbe veszik. Kaltenbrunner Gestapo-főnök hallgatja ki, azt is felhánytorgatva, hogy tudott a magyar kormány kiugrási kísérleteiről, a törökországi brit követ jachtján folytatott különbéke-tárgyalásokról. Később az Atlanti Fal védrendszerének angoloknak való átjátszásával gyanúsítják. Ahogy később, a hidegháború esztendeiben is: előbb születik meg a halálos ítélet, mint a vádirat.

A cellában Schellenberg megsúgja neki, hogyan oldhat kereket. Ám ő jól tudja, hogy egy nyitva hagyott ajtó mögül hány fegyver lesné a „szökésen rajtakapott foglyot”. Leszámol mindennel, készül a halálra, de a kettős lelkű Canarisnak még a kivégzése is „duplára sikeredik”. Parancsra félbehagyják akasztását, járja csak át félholt idegeit a kegyelem ábrándja, aztán ha megérezte már a halál suhogását, eltörik csigolyáját.

A háború után a régi barát, Franco tábornok ad otthont az özvegynek és lányainak. A hírek szerint sokan szerették volna őket hispániai magányukban beszéltetni, ám mindannyiszor mintha egy hallgatási fogadalommal találták volna szembe magukat.