Holdbázist építene Kína

Nemcsak embert küldene a Holdra a jövőben Kína, de kutatóbázis felállítását is tervezi ott – írja a Zsenmin Zsipao központi lap szerdai számában.

2014. január 8., 14:25

Az újság Csang Jü-huát, a Csang'o–3 űrszonda december végi sikeres Holdra szállásának helyettes főtervezőjét idézi. Csang egy Sanghajban tartott szakmai rendezvényen nemrég úgy fogalmazott: Kína tervei között az ember Holdra küldése mellett egy állandó holdbázis felépítése is szerepel. Utóbbi célja új típusú energiaforrások felfedezése lenne. Az égitesten ipari és mezőgazdasági termelőbázisokat hoznának létre, valamint a földi légkörtől eltérő, egyedi adottságokat felhasználva többek között gyógyszereket állítanának elő. Csang úgy fogalmazott: a kísérlet az emberiség életterének kiterjesztésének lehetőségét igazolhatná.


A szakember megerősítette: a következő kínai Hold-misszió, a Csang'o–5 elindítása 2017-ben várható, annak feladata talajminták begyűjtése lesz. Űrhajóst a Csang'o–5-öt követően küldenének a Holdra, ennek technológiáján jelenleg is dolgoznak, hivatalos engedélyt még nem kapott a misszió.

Kína decemberben lépett be – az Egyesült Államok és Oroszország mellett – a holdjáró nemzetek tagjai közé, miután a Csang'o–3 űrszonda a Jade nyúl holdjáró robottal együtt sikeresen Holdra szállt, alig hat évvel Hold-programjának kezdete után. Soha ezelőtt nem szállt le kínai űreszköz valamely égitesten. A teljes mértékben kínai technológia garantálta eseményt történelmi áttörésként, a „kínai álom” részeként jellemezte a kínai sajtó, s az a nemzetközi közösségben is elismerést váltott ki.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.