Emlékszik még? Rendőrök hurcolták el Orbán Viktort a tüntetésről – fotók

Orbán Viktort előállították a rendőrök. 

2024. október 4., 18:30

Szerző:

Persze ez nem mostanában történt, hanem 1988-ban, Nagy Imre és társai kivégzésének 30. évfordulóján. Az '56-os forradalmi eseményekre való emlékezés napján Orbán Viktort rendőrök fogták le, majd rabszállítóba tuszkolták. 

Rendőrök fogták le 

Mint ismert Orbán Viktor 20 évesen, 1983-ban került be a Bibó István Szakkollégiumba, ahol aztán később, 1988. március 30-án megalakult a Fidesz. A Fidesz megalakulásáig Orbán Viktor egyértelműen nagy utat tett meg, hiszen a korábbi KISZ-titkárból (Kommunista Ifjúsági Szövetség) valódi ellenzéki lett. Magyarország jelenlegi kormányfője a rendszerváltási előtti időszak meghatározó alakja volt, március 15-i tüntetéseken, valamint a '86-os lánchídi tüntetésen is ott volt, sőt 1988-ban gumibotos rendőrök fogták le, majd rabszállítóba tették. Erről egyébként néhány évvel ezelőtt régi harcostársa, Fodor Gábor is beszélt a Szabad Európának.

Bátor és ellenálló 

Mint mondta Orbán bátor és ellenálló volt az akkori körülmények között. Fodor elmondása szerint 1988. június 16-án – Nagy Imre és társai kivégzésének 30. évfordulóján – megközelítőleg ezren voltak a tüntetésen. A tüntetők csoportja először a 301-es parcellánál gyűlt össze, ahol három évtizeddel korábban jelöletlen sírba temették Nagy Imrét és társait. Itt még minden zavartalanul zajlott, ám a Hősök terére tervezett koszorúzást már szabotálták a rendőrök,  a tüntetők nem tudták megközelíteni a helyszínt. Ezért a Batthyány-örökmécseshez vonultak, ahol viszont szintén rendőrkordonba ütköztek. Az itt zajló eseményekről (Báthory utca és a Hold utca kereszteződése által alkotott téren álló emlékmű) több ellenzékit, köztük Tamás Gáspár Miklóst, Kis Jánost és Orbán Viktort is előállították. Erre így emlékezett vissza Fodor Gábor: 

Viktorral együtt mentünk a Batthyány-örökmécseshez. Gazsi (Tamás Gáspár Miklós) elkezdett beszédet mondani, ugrottak a titkosrendőrök, majd elhurcolták a rendőrök. Ahogy lefogták, Viktor rögtön odaugrott, és rántotta le őket Gazsiról. Be is rakták őt is a rabszállítóba, és bevitték pár órára.

– magyarázta. Az akkori eseményről több fotó készült, ezeket alább tekintheti meg. 

Képeken, ahogy Orbán Viktor lefogják a rendőrök 

 

 

 

(Kiemelt képünkön Orbán Viktor 1990-ben a Parlamentben, Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

Az természetes, ha az energiaszintünk fenntartása érdekében időnként jelez a testünk, hogy ideje pótolnunk az elégetett energiát. Ám ha a farkasétvágy sokszor eluralkodik rajtunk, az több állapot és betegség tünete is lehet.