Nagy a tét Donald Trump számára: az idei amerikai elnökválasztás lehet az utolsó esélye.
Vannak olyan listák, amelyekből jobb kimaradni, és vannak, amelyekre jobb felkerülni. Mindenesetre Oroszország listáján nem szerepelünk, két másik országgal együtt.
Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült csütörtökön este, amikor Rotterdam városában egy férfi az utcán késsel támadt a járókelőkre.
Pánikra természetesen még semmi okunk, nem tört ki világjárvány, de érdemes odafigyelni a legfrissebb hírekre: Kínában egy eddig nem ismert vírust terjesztő kullancsokra bukkantak.
Az áradások Lengyelország, Csehország, Románia és Ausztria egyes részein is pusztítottak, eddig legalább 21 ember vesztette életét.
2023. szeptember 16., 18:10
Mark Milley szerint minimális a jelentősége a harctéren annak, hogy Kim Dzsong Un Putyint fogja segíteni a jövőben.
2023. szeptember 16., 17:32
Az iráni rezsim ellen kitört tiltakozások egyéves évfordulóján Ebraim Raiszi, szerinte a rezsim ellenségei hanyatlással küzdenek.
2023. szeptember 16., 12:55
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szombaton az orosz védelmi miniszter kíséretében megtekintette az atomfegyverekkel felszerelt orosz stratégiai bombázókat, hiperszonikus rakétákat és hadihajókat.
2023. szeptember 16., 12:19
Folyamatosan érkeznek Lampedusa szigetére az illegális bevándorlókat szállító hajók és csónakok.
2023. szeptember 16., 11:51
Felvette a terrorszervezetnek minősített és ezért Nagy-Britanniában betiltott szerveződések listájára az orosz Wagner zsoldoscsoportot a brit kormány.
2023. szeptember 16., 11:07
Különösen súlyos módon elkövetett nemi erőszakkal gyanúsítanak egy szlovák mentőst, aki egy, a lányával egyidős egyetemistát rabolt el.
2023. szeptember 16., 10:45
Több hírportál és forrás azt is tudni véli, hogy egészségi állapota annyira megrendült, hogy kómába esett.
2023. szeptember 16., 09:59
Az Olaszországba illegálisan belépő migránsok feltartóztatását, ellenőrzött táborokban elhelyezését és kiutasítását jelentette be Giorgia Meloni miniszterelnök, aki péntek este közölt videóüzenetében európai tengeri misszió elindítását kérte az észak-afrikai indulások leállítására.
2023. szeptember 16., 09:19
Kilencvenegy éves korában elhunyt Fernando Botero, a Dél-Amerika Picassóra adott válaszaként is emlegetett kolumbiai festő és szobrász, akinek jellegzetes stílusa és sajátos hangulatú művei ihlették a művészettörténészek által megalkotott boterizmus műszót.
2023. szeptember 16., 08:51
Üdvözölte pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Bizottság döntését, amellyel az Európai Unió nem hosszabbította meg az ukrán gabona exportjának tilalmát, és „a valódi egység és a bizalom példájának” nevezte azt.
2023. szeptember 16., 08:40
A bukaresti kormány megvárja a gabonapiac torzulásának megakadályozását célzó hatékony exportellenőrzési intézkedésekről szóló, hétfőre ígért ukrán cselekvési terv bemutatását, és ennek függvényében dönt a román gazdálkodók védelmét szolgáló intézkedésekről.
2023. szeptember 16., 07:58
Válság az EU-ban – Szlovákia és Lengyelország is meghosszabbítja az ukrán gabona behozatali tilalmát
A lengyel kormány az Európai Bizottság beleegyezése nélkül is meghosszabbítja az ukrajnai gabonafélék behozatali tilalmát – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken, reagálva arra a brüsszeli döntésre, hogy nem hosszabbítja meg a pénteken lejáró embargót. Szlovákia hasonló döntését Ódor Lajos megbízott miniszterelnök jelentette be.
2023. szeptember 16., 07:32
Algériai látogatáson tűnt fel két hónapos távollét után Szergej Szurovikin tábornok, az Ukrajna elleni orosz háború korábbi főparancsnoka – jelentette az orosz sajtó pénteken az oráni nagymecset Facebook-oldalán közzétett fényképeket közölve.
2023. szeptember 16., 07:25
Megvédjük a gazdák érdekeit, ezért miután Brüsszel úgy döntött, nem tartja fenn tovább az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat, hazánk nemzeti hatáskörben megteszi azt és ki is terjeszti egy szélesebb termékköre – közölte Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint.
2023. szeptember 15., 19:09
A kedden bemutatott, nem emberi lényeknek titulált szobrokról már évekkel ezelőtt kiderült, hogy papírral és ragasztóval bevont kézműves alkotások.
2023. szeptember 15., 17:13
Egy kötelező, 11-16 évesek számára előírt szexuális felvilágosító program miatt tiltakozik a vallási közösség, mert szerintük a projekt sérti a szülők jogait, és túlságosan középpontba állítja a szexualitást.
2023. szeptember 15., 15:34
A szlovákiai Kovácspalotán emberre támadt egy medve, Erdélyben viszont egy iskola udvarára ment be egy másik és felmászott a fára.
2023. szeptember 15., 14:53
Háromszázezer ember szerződött le önként az orosz hadseregbe – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szocsiban, a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával folytatott megbeszélésén.