Terrorcselekmény Belgiumban: az iszlám közösség állhat az iskolai gyújtogatások mögött

Egy kötelező, 11-16 évesek számára előírt szexuális felvilágosító program miatt tiltakozik a vallási közösség, mert szerintük a projekt sérti a szülők jogait, és túlságosan középpontba állítja a szexualitást.

2023. szeptember 15., 17:13

Szerző:

Belgium francia ajkú tartományában, Vallóniában a héten több iskola gyújtogatás, illetve rongálás célpontjává vált, a rendőrség azt gyanítja, hogy a vandalizmus egy regionális iskolai szexuális felvilágosító program ellen irányul. A francia ajkú közösség oktatási minisztere pénteken terrorcselekménynek minősítette az incidenseket.

A Vallóniából és a Brüsszel környéki régió egy részéből álló közösség kormányzata által bevezetett, EVRAS néven futó iskolai projekt ellen – amelynek célja, hogy támogassa a gyermekeket és a serdülőket kapcsolati, érzelmi és szexuális életük fejlődésében – már a múlt héten is tartottak tüntetéseket a belga fővárosban.

A program különösen a belgiumi iszlám közösségek körében váltott ki vitákat.

Múlt héten kiadott közös nyilatkozatában több iszlám szövetség is kifejezte ellenérzését, elítélve a kötelező szexuális nevelést, amely szerintük ellentétes a diákok vallási meggyőződésével.

Állításuk szerint a projekt sérti a szülők jogait, és túlságosan középpontba állítja a szexualitást – emlékeztetett a The Brussels Times hírportál. A regionális oktatási minisztérium programjában ebben a tanévben mintegy 100 ezer 11 és 16 év közötti diáknak kell két alkalommal részt vennie.

A héten nyolc rongálást követtek el oktatási intézményeknél Vallóniában, és négy esetben közvetlen kapcsolatot állapítottak meg a programmal, mivel az iskolák falait no-EVRAS felirattal fújták le. 

Caroline Désir, a közösség szocialista párti oktatási minisztere péntek délelőtt terrorcselekménynek minősítette történteket, és kifejezte támogatását az érintett oktatási csoportok és vezetők, valamint a diákok és szülők mellett.

Véleménye szerint az EVRAS „nem ágyaz meg a pedofíliának, és nem célja a gyermekek ösztönzése nemváltásra vagy szexuális tevékenységekben való részvételre".

Alexander De Croo belga miniszterelnök is elfogadhatatlannak nevezte a program elleni erőszakos fellépéseket. Az Instagramon közzétett videóüzenetében hangsúlyozta: „az iskolának biztonságos helynek kell lennie minden gyermek számára. Mindent meg fogunk tenni az elkövetők azonosítása és felelősségre vonása érdekében. A szexuális felvilágosításhoz való jog nem kérdőjelezhető meg."

Annelies Verlinden szövetségi belügyminiszter felkérte a helyi hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a feszültség fokozódása ellen, míg a kormány pénteken megbeszélést tart a nemzeti hírszerző szervek, a szövetségi rendőrség és az érintett önkormányzatok képviselőinek a részvételével, hogy összehangolják az ügyben teendő következő lépéseket.

(Kiemelt kép: Az Ecole des Cites iskola Montigny-sur-Sambre-ban, Charleroi államban, 2023. szeptember 15-én, pénteken. A hét elején további öt iskolában voltak tüzek, melyek az Evras-program elleni tiltakozásokhoz kapcsolódnak. Forrás: BENOIT DOPPAGNE / BELGA MAG / AFP)