Robert Fico pénteki sajtótájékoztatóján derült ki, hogy Szlovákia, Lengyelország, Csehország, Ausztria, Románia pedig 1,5 milliárd eurót hívhat le a kohéziós alapból az árvízkárok enyhítésére.
Órákon belül tetőzhet Budapestnél a Duna, amelynek vízszintje most 830 centiméter a fővárosnál - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Orbán Viktor szerint szombaton túl leszünk a Duna tetőzésén Budapesten.
Nem finomkodik az Orbán-kormány, ha megszorításról van szó: 130 pontos kormányhatározatban közölték, hol vonnak el pénzt az emberektől.
A 24.hu elemezte a nyugdíjjárulékokkal kapcsolatos adatokat, amiből az derül ki, hogy 2010 után kétszer is kaphattak volna nyugdíjprémiumot a nyugdíjasok, mégsem kaptak. Öt olyan év is volt, amikor kevesebb lett a nyugdíj emelésének mértéke, mint a tényleges infláció, korrigálás pedig nem történt.
2024. június 18., 15:46
A hatóságok őrizetbe vették Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt a Magyar Nemzet információi szerint.
2024. június 18., 15:16
Éjféltől az egész ország területén érvénybe lép a hőségriasztás a szokatlan kánikula miatt.
2024. június 18., 14:54
A pénzügyminiszter szerint Budapest a beszedett 102 milliárd forint adó ellenére csődben van.
2024. június 18., 14:42
Csóka Endre, a HUN-REN (korábban MTA) Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa a Telexen levezette, hogy az olyan kis pártok, mint a Momentum, miért járnak rosszabbul a választási szabályozók miatt.
2024. június 18., 13:38
Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei város térségében. Most bejelentették, hogy üzembe helyezték az első kutat a Berettyóújfalu melletti földgázmezőn.
2024. június 18., 13:29
A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc videóban fejtette ki véleményét a párt jelenlegi helyzetéről.
2024. június 18., 12:11
Magyar Péter 19:45-kor várja a követőit a Facebookon és a youtube-on, amikor is bejelenti, hogy elfogadja-e végül az EP mandátumát.
2024. június 18., 10:04
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta, hogy az MVM egyik leányvállalata megvegye a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó céget.
2024. június 18., 09:22
Karácsony Gergely a közösségi médiában jelentette be, hogy benyújtja a főpolgármester-választás megismétlésére tett indítványát a Kúriához.
2024. június 18., 09:00
Július elsejétől lehet pályázni az otthonfelújítási programra az 1990 előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítésére. A társadalmi egyeztetés nyomán beérkezett javaslatok alapján a kormány módosította a feltételeket.
2024. június 17., 16:50
A keddi időjárás még a szöcskéket is kitikkasztja, kivéve a Dunántúlon, ahol a jégeső miatt vészjelzést adtak ki.
2024. június 17., 15:32
Az olimpiai selejtező megrendezése így inkább bosszúságot, mint örömet ad a környéken élőknek.
2024. június 17., 15:23
Az általános iskolás kislány pszichológus segítségével próbál túljutni azon, hogy a társai fizikai és lelki sérülések sorát okozták neki. Nem ő az egyetlen gyerek, akit az utóbbi időben az iskolában bántalmaztak.
2024. június 17., 15:05
A mai kor igényeihez szeretnék igazítani a KRESZ szabályrendszerét, bizonyos területeket jelentősen átalakítanának.
2024. június 17., 14:46
Félbeszakadt a Baja Satu Mare országos ralibajnokság, miután két autó összeütközött. Az egyik sérült Mészáros Lőrinc fia, ifjabb Mészáros Lőrinc.
2024. június 17., 13:11
A Gattyán György elleni büntetőeljárás megszüntetését csak nagyon magas szintről kezdeményezhették. Olyan magasról, amilyenről Varga Judit beszél Magyar Péter felvételén, amikor azt mondja, hogy Rogánék kihúzatták magukat a Völner-Schadl ügy irataiból.
2024. június 17., 12:23
Hétvégén több rosszulléttel is meg kellett küzdeniük a dolgozóknak a dunaújvárosi strandon.
2024. június 17., 11:35
Egy környezetbarát termék nyerte el a színésznő tetszését; Eva Mendes még egy reklámkampányt is elvállalt a népszerűsítésére.