Őrizetbe vették Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt

A hatóságok őrizetbe vették Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt a Magyar Nemzet információi szerint.

2024. június 18., 15:46

Szerző:

A hatóságok őrizetbe vették Óbuda alpolgármesterét, a baloldali összefogás politikusát, Czeglédy Gergőt – tudta meg a Magyar Nemzet.

Házkutatást is végeztek Czeglédy Gergő őrizetbe vétele előtt

A lap szerint a letartóztatás egyenes folyománya annak a ma délelőtti házkutatásnak, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) végzett az óbudai városházán a vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozása során.

A 24.hu beszámolója szerint a nyomozó főügyészség azt közölte, hogy korrupciós bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást, amely ügyben jelenleg több helyszínen – köztük a III. kerületi önkormányzatnál – folynak eljárási cselekmények. Csaknem 40 hivatalos személy vesz részt a főügyészség által szervezett összehangolt akcióban és az ügyészség felkérésére a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködik.

Az ügyészség már márciusban is tartott hasonló akciót, akkor azt közölték, hogy négy embert őrizetbe vettek. A megalapozott gyanú szerint egy férfi a cégén keresztül 2021-ben szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött az óbudai önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.

Az óbudai önkormányzat a mostani házkutatásra reagálva azt közölte, a nyomozók a házkutatás során iratok szkennelését kérték. „A Hivatal munkatársai az ügyészséggel mindenben együttműködtek, a kért iratokat hiánytalanul átadták. Az ügyészségi tájékoztatás szerint a nyomozati cselekmény ugyanabban az ügyben zajlik, amely kapcsán márciusban már kértek be iratokat az önkormányzattól. Habár a közleményükben azt írják, hogy az akcióban 40 hivatalos személy, köztük a Készenléti Rendőrség állományának tagjai vesznek részt, az önkormányzat épületében mindössze öt fő hivatalos személy tartózkodott. Ismét leszögezzük, hogy az önkormányzat minden egyes szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ez kizárja a jogszerűtlenséget és a fiktívitást. Az erre vonatkozó bizonyítékok rendelkezésre állnak és ismételten nyilvánosságra fogjuk hozni azokat” – írta az önkormányzat a közleményében, amelyben az alpolgármester őrizetbe vételére nem tettek utalást.

 Részletesebb tájékoztatást várhatóan szerdán adnak az ügyről. 

(Kiemelt képünk forrása: Wikipédia)