Ismét megjelent a rettegett madárinfluenza Magyarországon. A vadmadarak közvetítésével gyorsan terjedhet a fertőzés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a szigorú járványügyi intézkedések következetes betartását hangsúlyozza.
A 2024-es Miss Universe Hungary véget ért: kiderült, ki az ország legszebb nője idén.
A Fidesz-KDNP frakciója kedden három témában tesz javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek. A javaslatok részleteit Szentkirályi Alexandra ismertette.
Szolgálatba állt az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség első magyarországi Micva Mobilja, mely először a Dunai Cipők emlékműnél lesz megtekinthető, hogy ezután elkezdje szolgálatát Budapest utcáin.
A keddi időjárás meghozza a hajnali fagyokat, ám napközben sok napsütésre számíthatunk.
2024. február 24., 16:59
Alföldi Róbert a Népszavának adott interjújában azt mondta a közéleti kérdésekre vonatkozóan, hogy nem szeretne ebbe több energiát és érzelmet beletenni, mert szerinte bebizonyosodott, hogy annak a gondolkodásnak, amit képvisel, nincs létjogosultsága.
2024. február 24., 15:44
Évértékelőt tartott Gyurcsány Ferenc, melyben azt mondta : Orbán Viktor az első magyar pedofilbarát miniszterelnökként vonul be a történelembe
2024. február 24., 15:12
Szombat este többségében a keleti tájakon várható, hogy megázunk, napsütésből főleg északnyugaton, helyenként a Dunántúlon kaphatunk rövidebb időszakokat. Vasárnap eleinte több helyen előbújhat a nap, napközben ismét sokfelé megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és már a középső tájakat és a Dunántúl keleti felét is érintheti a csapadék.
2024. február 24., 13:38
A szökőnap miatt ma senkinek nincs névnapja, mutatjuk miért.
2024. február 24., 13:11
Brutális számok érkeztek arról, hogy mennyibe kerül idén a jogosítvány.
2024. február 24., 10:39
A Publicus Intézet felmérése szerint a Fidesz népszerűsége jelentősen csökkent a kegyelemi ügy miatt.
2024. február 24., 10:00
Balog Zoltán szerint a bicskei pedofilügy egy hisztériakeltés, melynek áldozatai rajta keresztül a református hívek, amit nagyon sajnál. Saját magát is sajnálja. A valódi áldozatok fel sem merülnek Balog kiszivárgott friss levelében.
2024. február 23., 20:22
Az elmúlt fél évben folyamatosan nőtt a munkanélküliség Magyarországon, januárban ismét megugrott a munkanélküliségi ráta.
2024. február 23., 20:21
Országjárásra indul az aHang és az Egységes Diákfront az összegyűjtött érvénytelen konzultációs ívekkel és egy „Stop Propaganda” feliratú iskolabusszal. Közel 400 ezer üres, érvénytelen konzultációs ívet gyűjtöttek össze.
2024. február 23., 19:18
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videonyilatkozatában, emlékeztetve arra, hogy a bíróság csütörtökön döntést hozott „Gyurcsány Ferenc politikusának" az ügyében.
2024. február 23., 19:00
Miközben egy év alatt 409 szervátültetés történt idehaza, 536 új beteg került várólistára, amelyen már január elsején is 1255 páciens neve szerepelt – mondta az InfoRádióban az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója.
2024. február 23., 18:21
Kétszer is újra kellett éleszteni azt a férfit, akit négy stafford terrier támadott meg Zádorban. Az egyik kutya csaknem leszakította az egyik lábát.
2024. február 23., 18:20
Borult, esős időre számíthatunk, csak szombat délután kezd el felszakadozni a felhőzet.
2024. február 23., 15:54
Legalább két ember jelen volt azon a tüntetésen, amit a Karmelita elé szerveztek Svédország NATO-csatlakozásának elutasítása ügyében.
2024. február 23., 15:34
Gyorshajtáson kapták, diplomata-útlevéllel próbált kibújni a felelősség alól a Csíki sör manufaktúra tulajdonosa.
2024. február 23., 13:55
Elfogadta a meghívást és Budapestre látogatott a svéd kormányfő, hogy egyeztessen Orbán Viktorral a Svédországból érkező vadászgépekről és uniós ügyekről.
2024. február 23., 13:40
Összejött végre a randi, a fiú meglátta a lányt és elájult. A mesébe illő történethez mentőt kellett hívni.
2024. február 23., 13:13
Véget vetett az ügyészség a webshop oldalak átverésének. Számos szabály változott a vásárlók örömére tavaly nyár óta, érdemes ezekről tudni.