Börtönbe mehet a kisfiút felrúgó karateedző

Vádat emeltek a karateedző ellen, aki a szolnoki kalandparkban felrúgott egy kisfiút. 

2024. október 1., 09:48

Szerző:

A botrányos esetről és annak részleteiről lapunk is beszámolt, az 56 éves karateedzővel szemben most a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emelt vádat – tudatta a 24.hu.

Sokáig nem hallgatták ki 

Mint ismert A. Tibor július 11-én felrúgott egy 7 éves kisfiút a szolnoki kalandparkban. A gyermek a rúgás hatására gyakorlatilag megpördült a levegőben majd a feje tetejére esett. A felkavaró esetről akkor a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. tett közzé videót. A kalandpark üzemeltetője feljelentést is tett a rendőrségen, közvetlenül azután, hogy tudomást szereztek a történtekről. Az edzőt aztán jó ideig nem tudta kihallgatni a rendőrség, mert nem tartózkodott Magyarországon, de aztán július végén kiskorú veszélyeztetésének gyanújával hallgatta ki a férfit a hatósát. 

Az ügy kapcsán akkor megszólalt a kisfiú édesanyja is, aki egészen addig semmit nem tudott az incidensről, amíg napvilágot nem látott a szörnyű felvétel. 

Azt hittem, hogy ott csuklok össze, gyomorgörcs és az összes szőr állt rajtam, mert én erről semmit nem tudtam. Odahívtam Rolit, és kérdeztem, hogy mi volt, mondja el nekem. Akkor már elmondta. Ő azt hitte, hogy annyira rosszat tett, hogy ezt megérdemelte. És még szégyellte is 

– magyarázta az édesanya. 

Börtönbe mehet a karateedző 

A 24.hu megkeresésére Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője most azt mondta, az ügyészség két és fél év börtönt, valamint három év közügyektől eltiltást kér a férfire védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is. A férfi a vallomásában egyébként elismerte a cselekmény elkövetését, ám vitatja, hogy ezzel megvalósította volna az ügyészség által terhére rótt bűncselekményeket. A. Tibor és a védője álláspontja alapján a cselekmény garázdaságnak minősül. A vádirat tanúsága szerint az edző, miután felrúgta a gyermeket ellépet tőle és azt mondta neki:  

Hisztizzél, hisztizzél, ahogy a kislányok szoktak

Ezután felrántotta a földről a síró fiút és egy palackból vizet kezdett locsolni az arcába, miközben a következőket mondta: 

mi van, kislány vagy? Sírjál!

Hatalmas felháborodás 

Az eset érthető okokból óriási felháborodást váltott ki, ahogyan arról portálunk is hírt adott a Magyar Karate Szakszövetség a történtek után végleg eltiltotta a férfit az oktatástól. A. Tibort pedig Yakuzák Sportegyesületet is kizárta a szervezetből. Az edzőt korábbi díjaitól is megfosztották, illetve a fekete övet sem viselheti a jövőben. A férfi az eset után az egyesülete honlapján kért bocsánatot, akkor úgy fogalmazott, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy segítse az igazságszolgáltatás munkáját, és csak reméli, hogy nem okozott lelki sérülést a fiúnak, akitől saját bevallása szerint még a helyszínen bocsánatot kért. Az edző azt is mondta, hogy személyesen szeretne majd bocsánatot kérni a szülőktől, ám úgy tudni ez a mai napig nem történt meg.  

(Kiemelt képünk: képernyőfelvétel a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. videójából)