A rendőrség meggyanúsította a kisfiút felrúgó karateedzőt

Kiskorú veszélyeztetésének gyanújával hallgatta ki hétfőn a rendőrség azt a karateedzőt, aki felrúgott egy kisfiút a szolnoki kalandparkban. 

2024. július 29., 13:26

Szerző:

Ahogyan azt portálunk is megírta a kalandpark üzemeltetője még július 15-én tett írásban fejlentést a rendőrség, közvetlenül azután, hogy tudomást szereztek a történtekről. A biztonsági kamera által rögzített felvételek tanúsága szerint egy férfi egy gyermeket bántalmazott a kalandpark területén. Később kiderült, egy karatedző bántotta a kisfiút, akit a rendőrség csak most tudott kihallgatni, mivel eddig külföldön tartózkodott.

Sokáig külföldön volt  

Magyar Nemzet információi szerint az edzőt hétfőn hallgatta ki gyanúsítottként a rendőrség. A hatóság kiskorú veszélyeztetésének gyanújával hallgatti ki a szolnoki férfit, derül ki a lap cikkéből. Az esetről készült videó egyébként a közösségi médiát is bejárta, nem sokkal később pedig megszólalt a kisfiú édesanyja is, aki elmondta, semmit nem tudott az incidensről egészen addig, amíg a videó ki nem került. 

Azt hittem, hogy ott csuklok össze, gyomorgörcs és az összes szőr állt rajtam, mert én erről semmit nem tudtam. Odahívtam Rolit, és kérdeztem, hogy mi volt, mondja el nekem. Akkor már elmondta. Ő azt hitte, hogy annyira rosszat tett, hogy ezt megérdemelte. És még szégyellte is 

– mondta az édesanya. 

Újabb vádak 

A karateedző volt barátnője mindezek után arról számolt be, hogy a férfi lelkileg és fizikailag is bántalmazta őt, továbbá egy másik szülő is azzal vádolta meg, hogy edzés közben úgy megrúgta a gyerekét, hogy az bepisilt. A férfi mindezt az ATV-nek, e-mailben küldött válaszában azt írta: 

Semmi ilyet nem tettem. Mindez beleillik abba a média által gerjesztett lejárató hadjáratba, amely napok óta zajlik ellenem. Amennyiben valamely gyermek ilyen tettről számolt be a szüleinek, úgy a problémával miért nem kerestek meg a szülők engem vagy az egyesületet rögtön az állítólagos bántalmazást követően?

 – olvasható a férfi által küldött levélben, aki azt állítja, több évtizedes pályafutása alatt még hasonló esemény sem történt. Mint mondta, az edzésről bármikor ki lehet menni a mellékhelyiségbe, amely egy méterre van a gyermekek termének bejáratától. 

Eltiltották 

Az edzőt egyébként mindennemű karate oktatási tevékenységtől eltiltotta, valamint mesteri címétől és edzői titulusától is megfoszotta Magyar Karate Szövetség (MKSZ). A HVG cikke szerint az MKSZ döntése nem csak a férfit, hanem a sportegyesületét is érinti. A karate.hu-n közzétett közlemény szerint a szakszövetség elnöksége mélységes felháborodással értesült a történtekről.

(Kiemelt képünk: képernyőfelvétel a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. videójából)