Gyermekbántalmazás: a karateedző egy korábbi tanítványa azt állítja, a férfi megerőszakolta

Egymás után nyilatkoznak a gyerekbántalmazási ügyben hírhedtté vált karateedző korábbi tanítványai a súlyos testi-lelki terrorról, amit át kellett élniük. Az egyikük nem erőszak miatt jelentette fel a férfit. Az edző azt állítja, fiatalkorú tanítványa ajánlkozott fel neki.

2024. július 21., 10:19

Szerző:

Korábbi tanítványai azt állítják, a gyermekbántalmazás okán hírhedtté vált karateedző brutális módszerekkel fegyelmezte őket. A fiúk testi fenyítést kaptak, a lányokat molesztálta, egyikük azt állítja, meg is erőszakolta. 

A TV2 Tények kamerája elé állt a szolnoki kalandparkban egy gyereket felrúgó karateedző egykori tanítványa, és nevét, arcát vállalva nyilatkozott arról, hogy a férfi 17 évvel ezelőtt megerőszakolta.

Nem csak gyermekbántalmazó, pedofil erőszakoló is volt a karateedző?

Nádasi Adrienn elmondta, hogy a férfi erőszakoskodott vele és lelkileg terrorizálta. Volt, hogy aktus után halálosan megfenyegette:

„Azt mondta, szedjem össze magam és ha én ezt bárkinek el merem mondani, vagy nyilvánosságra hozom, akkor ő engem meg fog ölni.”

Más tanítványok is megalázásokról, rendszeres bántalmazásokról számoltak be, ám ők csak arcuk eltakarása és hangjuk eltorzítása mellett nyilatkoztak.

„Odajött hozzám és azt mondta a többieknek: ezért ne legyen hosszú hajatok, majd megfogta a hajamat, lerántott a földre és elkezdett húzni a padlón”

– mesélte egyik fiú.

Elmondták azt is, nyílt titok volt, hogy a férfi a tinédzser lányokat a végsőkig manipulálta, majd testileg kihasználta. Az edző, aki két megyében is oktatott gyerekeket, szerintük több lányt is megerőszakolhatott.

A most 56 éves sportvezető korábbi tanítványai azt mondták, hogy a férfi egy életre megnyomorította őket.

Mint ismert, egy szolnoki kalandpark üzemeltetője július 15-én írásban tett feljelentést a rendőrségen, miután tudomásukra jutott, hogy a kalandparkban egy férfi bántalmazott egy gyermeket. Az esetet rögzítette egy biztonsági kamera. A nyilvánosságra hozott felvételen jól látszik, hogy a karateedző felrúgja a kisgyereket, aki nem akart felmenni a kalandpark mászórészére.

A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.

Kiskorú tanítványa ajánlkozott fel neki – ezt állítja a TV2-nek írt levelében a jászberényi karateedző. Azt is állítja, egyetlen tanítványát sem bántotta soha korábban, és rágalmazásért feljelentést tesz.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó:  rosanna17 via Pixabay)