Így vertek át a csalók egy 64 éves nőt, megdöbbentő trükkel csalták ki a pénzét
A csalók egy Győr-Moson-Sopron vármegyében élő nőt vertek át, és közel 1 millió forinttal károsították meg.
Korábban a 168.hu is többször beszámolt már arról, hogy a csalók mennyire változatos módszerekkel próbálkoznak. Manapság az internetes csalások kifejezetten népszerűek, hiszen ehhez legtöbbször elég olyan leveleket kiküldeni, amelyek könnyedén megtévesztik a felhasználókat. Most egy 64 éves nőt vertek át, számol be róla a police.hu.
Közel egy millió forintot loptak a csalók a magyar nőtől
Újabb internetes csalásra figyelmeztet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Egy 64 éves nő azt hitte, egy ismert áruházlánc nyereményjátékát nyerte meg, valójában azonban csalók csalták lépre.
Az elkövető arra vette rá a nőt, hogy telepítse számítógépére az AnyDesk alkalmazást, majd adja át a távoli hozzáférést biztosító kódot. Erre az alkalmazásra a csaló állítása szerint azért volt szükség, hogy a nyertes megkaphassa a nyereményét. Az áldozat számítógépét ekkor már a csalók irányították, akik rövid időn belül 980 ezer forintot emeltek le a bankszámlájáról.
A rendőrség nyomatékosan kéri a lakosságot, hogy:
- mindig ellenőrizzék a telefonhívások valóságtartalmát, ne hagyják magukat sürgetni;
- soha ne telepítsenek ismeretlen kérésére távoli elérést lehetővé tevő programot (például AnyDesk-et);
- ne adják ki telefonon bankkártyaadatokat vagy internetbankos azonosítókat, mert ezek birtokában a csalók azonnal hozzáférhetnek a pénzükhöz.
Újabb e-mailes csalás terjed
Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy ezúttal a csalók a Spotify nevében próbálnak meg érzékeny pénzügyi adatokat kicsalni gyanútlan emberektől. A gyanús e-mailben azt állítják, hogy a felhasználó „utolsó fizetési kísérlete” sikertelen volt, és sürgetik, hogy 48 órán belül frissítse fizetési adatait, különben elveszíti Premium előfizetését. Az üzenet fenyegető, nyomást gyakorló hangneme klasszikus pszichológiai trükk a csalók részéről.
Fontos figyelmeztető jel, hogy a levél feladója nem hivatalos @spotify.com címről ír, a fizetési adatok frissítésére mutató gomb pedig nagy valószínűséggel egy adathalász oldalra irányít.
A szakértők azt tanácsolják, hogy soha ne kattintsunk gyanús linkekre, még ha ismert cég nevében érkezik is az üzenet. Mindig ellenőrizzük a feladó e-mail címét! A hivatalos fizetési ügyintézést csak a Spotify appban vagy weboldalon végezzük el. Gyanú esetén vegyük fel a kapcsolatot közvetlenül a Spotify ügyfélszolgálatával.
(Kiemelt kép: Pixabay)