Ismét megjelent a rettegett madárinfluenza Magyarországon. A vadmadarak közvetítésével gyorsan terjedhet a fertőzés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a szigorú járványügyi intézkedések következetes betartását hangsúlyozza.
A 2024-es Miss Universe Hungary véget ért: kiderült, ki az ország legszebb nője idén.
A Fidesz-KDNP frakciója kedden három témában tesz javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek. A javaslatok részleteit Szentkirályi Alexandra ismertette.
Szolgálatba állt az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség első magyarországi Micva Mobilja, mely először a Dunai Cipők emlékműnél lesz megtekinthető, hogy ezután elkezdje szolgálatát Budapest utcáin.
A keddi időjárás meghozza a hajnali fagyokat, ám napközben sok napsütésre számíthatunk.
2024. február 27., 13:49
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a kínai Temu online piactér ellen.
2024. február 27., 12:56
A belvárosi Király utca környékén pánik tör ki, amikor egy drogos férfi fegyverrel fenyegetőzött és a lakosok lövésekre lettek figyelmesek. Mint utóbb kiderült a férfi túszt is ejtett.
2024. február 27., 09:48
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Kammerer Zoltán, a település polgármestere a gödi akkumulátorgyár légszennyezettségi adatai miatt.
2024. február 27., 09:35
Lombkoronasétány és lombkoronaház épült a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Nagykörűben több mint 646 millió forintból – közölte a település polgármestere.
2024. február 27., 08:07
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a hétfő kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon.
2024. február 27., 08:03
Orbán Viktor a parlament hétfői ülésnapján nyitottnak mutatkozott arra, hogy eleget tegyen a Mi Hazánk alkotmánymódosítási kezdeményezésenek, amellyel a készpénzhasználat jogát foglalnák az Alaptörvénybe.
2024. február 26., 19:44
Mindössze négy nappal a jelölése után, titkos voksolással választotta meg a parlament az egyedüliként induló államfőjelöltet. Sulyok Tamás beszédében kiemelte: kegyelmezés esetén a lehető legszélesebb transzparencia híve lesz.
2024. február 26., 19:42
Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2024. február 26., 18:58
Bréking: az idei valorizációs szorzók 14,2 százalékkal lehetnek magasabbak a tavalyi szorzóknál, jelentette be Farkas András myugdíjszakértő.
2024. február 26., 17:47
Hozzájárult az Országgyűlés Svédország csatlakozásához az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO).
2024. február 26., 17:30
Rekordöregek a magyar rendszámmal közlekedő autók, az utakon száguldozó járművek átlagéletkora már meghaladja a 15 évet.
2024. február 26., 17:27
A kontinens felett jelenleg két ciklon is örvénylik, egy a Vizcayai-öböl fölötti, egy pedig a Jón-tenger feletti középponttal. Akár 21 is fok is lehet hazánkban: gyönyörű kirándulóidő lesz.
2024. február 26., 16:52
Néma felállással Navalnij orosz ellenzéki politikusra emlékeztek az ellenzéki képviselők a mai ülésen, azonban a kormány tagjai, Kövér László házelnök és a Mi Hazánk képviselői nem csatlakoztak.
2024. február 26., 15:24
A fideszes polgármester az önkormányzati képviselők és a jegyző tiltakozása ellenére beköltözött a 46,5 millió forintból felújított orvosi rendelőbe és eszében sincs távozni. Hadházy Ákos meglátogatta.
2024. február 26., 15:17
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemről szólva kijelentette: zéró tolerancia van, köztársasági elnököt pedig úgy kell választani, hogy az a legkisebb zavart se okozza.
2024. február 26., 14:04
Extrém szex helyszínt választott a szerelmespár, órákra leállt miattuk a közlekedés Budapesten.
2024. február 26., 13:52
A még be sem nyújtott gyermekvédelmi törvénycsomag tárgyalására hívtak össze egy bizottsági ülést, majd gyorsan le is mondták.
2024. február 26., 12:32
Az Újpest-Fradi meccs végén az egyik szurkoló nem csak az eredmény miatt borulhatott ki, hanem azért is véletlenül felgyújtotta magát.