Orbán Viktor elmondta, miért nem állt fel a parlamentben Navalnij tiszteletére

Néma felállással Navalnij orosz ellenzéki politikusra emlékeztek az ellenzéki képviselők a mai ülésen, azonban a kormány tagjai, Kövér László házelnök és a Mi Hazánk képviselői nem csatlakoztak.

2024. február 26., 16:52

Szerző:

„Amíg a többi európai ország kormányai megemlékeztek és kifejezték tiszteletüket az orosz ellenzéki mártír iránt, valamint elítélték a gyilkos putyini rezsimet és annak vezetőjét, a Navalnij gyilkosához törleszkedő magyar kormány egyetlen szót sem emelt a történtek miatt” – írta közleményében az ellenzéki párt, melyben azt kezdeményezték, hogy egyperces néma felállással kezdődjön az Országgyűlés február 26-i ülése. Az ellenzéki képviselők valóban állva emlékeztek ma az elhunyt Putyin-ellenes aktivistára, ám a kormánypárti képviselők ülve maradtak.

A miniszterelnök azt is elárulta, miért nem vett részt a főhajtásban. „Sovinisztáknak nem jár tisztelet” – jelentette ki Orbán Viktor, majd azt is hozzátette: „aki a grúzokat patkányoknak nevezte, annak nem állnak fel a Parlamentben”. Végül megjegyezte: „egyébként meg nyugodjon békében".

Orbán Viktor egyúttal megköszönte a kormánypárti képviselőknek, hogy Navalnij-ügyben önmérsékletet tartottak és nem álltak fel, amikor az ellenzék egyperces néma főhajtást kezdeményezett.

Szégyen, hogy a Fidesz-KDNP frakciónak Putyin zsoldjában állva"nem sikerült kifejeznie a tiszteletét – így reagált a párbeszédes Tordai Bence az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén arra, hogy a kormánypártok nem teljesítették kérését, és nem emlékeztek meg a börtönben elhunyt orosz ellenzéki politikusról. Mint Tordai mondta, „ha már a kormány ezt nem érezte felelősségének, ellentétben minden más EU-s kormánnyal."

Felszólításának a kormány, a kormánypárti frakciók, Kövér László házelnök és a Mi Hazánk képviselőcsoportjának tagjai sem tettek eleget.

2008 augusztusában Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista, aki akkor orosz nacionalista állásponton volt, egy Facebook-posztjában a grúzokat „rágcsálóknak" nevezte. Később ezért bocsánatot kért, de azt mondta, kitart akkori egyéb álláspontjai mellett.

Navalnij természetes halállal halt meg

Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus természetes halállal halt meg, az ukrán hírszerzés információi szerint trombózis miatt vesztette életét – közölte Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője.

Lehet, hogy csalódást okozok, de úgy tudjuk, hogy valóban vérrög okozta a halálát. Ez többé-kevésbé megerősített információ. Nem az internetről származik – jelentette ki Kirilo Budanov vasárnap a Hromadszke ukrán televízió szerint az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdetének második évfordulója alkalmából rendezett kijevi fórumon.

Február 16-án érkezett a hír, miszerint Navalnij meghalt egy orosz börtönben. A politikus halálhíréről az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSIN) helyi adminisztrációja számolt be. Évek óta börtönben volt, a hivatalos információk szerint Jamalo-Nyenyec Autonóm Körzet 3. számú büntetés-végrehajtási intézetében hunyt el 47 évesen.

(Kiemelt kép: Magyar Országgyűlés (Hivatalos Oldal) Facebook oldala)