Egyre durvább Az Árulók: egy sztár feladta a versenyt, Erős Antóniát elárulták, kiszavazták
Hullanak a sztárok Az Árulók játékában: Gáspár Katát megölték, Erős Antóniát kiszavazták, egyvalaki pedig egyszerűen nem bírta tovább a stresszt és feladta.
Rengeteg fordulatot hozott Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című celebreality az RTL-en: egyetlen részben hárman is távoztak, közülük valaki önként!
Az Árulók túl nehéznek bizonyult
Gáspár Kata meghalt, Herceg Erika feladta a játékot, Erős Antóniát száműzték – így summázza röviden az RTL közleménye Az Árulók legutóbbi részének legfontosabb történéseit. Gáspár Katát éjjel az Árulók gyilkolták meg, Herceg Erikáról pedig a következő bejelentést tette Árpa Attila műsorvezető:
„Erika egészségügyi okokra hivatkozva elhagyta a kastélyt és nem tér vissza többé.”
Az X-Faktor egykori zsűritagjaként is ismert énekesnő azért ennél bővebben is részletezte az okokat a kamerák előtt, amint azt az nlc.hu is szemlézte:
„Ez a játék nagyon nehéz. Feladom. Én az első 3-4 napban azzal voltam elfoglalva, hogy folyamatosan agyaltam, figyeltem a jeleket, hogy kik az Árulók. Nagyon legyengültem. Nagyon. Akkor jöttem rá, hogy mi a lényeg: az, hogy itt te egyedül vagy. Neked ezt a játékot végig kell csinálnod egyes egyedül. Mert, hogy ha nem, egyszerűen megbolondulsz. Legyengülsz, fáradt leszel, az agyad robban szét, és feladod a játékot, ahogy most én.”
Íme néhány kép a drámai adásból.
Az Árulók egyébként egymás ellen fordultak ebben a részben: Lakatos László humorista az egyik Áruló, és ő az alábbi jelenetben a szövetségesét, a szintén Áruló Erős Antóniát javasolta kiszavazásra. Őt aztán száműzték is a játékból, amivel az Ártatlanok egy nagy lépéssel közelebb kerültek a győzelemhez, már csak három Árulót kell felderíteniük: Lakatos Lászlót, Dér Henit és Hevér Gábort.
Az alábbi adásrészletben az látható, amikor két Áruló egymás ellen fordul.
A tavalyi évadban is volt egyébként, aki feladta: akkor Görög Zita távozott önként a játékból.
Tavaly egyébként az Ártatlanok nyertek, most Ártatlanként játékban van még Hadas Krisztina, Hermányi Mariann, Kozma Dominik, Megyeri Csilla, Molnár Áron, Muri Enikő, Url Izabell, Vályi István és Zdroba Patrik. A műsor hétfőtől csütörtökig látható esténként az RTL-en.
(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban)