Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: Vadon Jani kínos hibával sértette meg Erős Antóniát

Még csak most kezdődött Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban, de máris nagyban zajlanak az események.

2024. szeptember 25., 14:27

Szerző:

A második celebes évadánál tart az RTL-en Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című reality egy sor celebbel, akikhez a tavalyi első áldozat, Sváby András is csatlakozott. Megvan már az idei első áldozat is, és nem, ezúttal nem Sváby András az.

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: itt az első kiesők

A legutóbbi részben bemutatott reggeli ceremónián kiderült, hogy ebben az évadban Bárdosi Sándor az Árulók első áldozata. A tavalyi első áldozat, az idén visszatérő Sváby András neve hamar előtérbe került most lehetséges gyilkosként, ő viszont Hadas Kriszta nevét dobta be a köztudatba, amitől utóbbi kiborult. Érvelése szerint legrégebbi barátjának és kollégájának ismernie kell annyira őt, hogy tudhassa: ártatlan. Mehringer Marci vad nyomozása többeknek gyanús lett, miközben a valódi gyilkosok ügyesen terelték magukról a figyelmet.

A napi próbatételen a három csapat összesen 1 millió 900 forintot gyűjtött, ráadásként ketten pajzsot is szereztek. A harmadik csapatban Vadon Jani megtalálta ugyan a pajzsot, ám a játék hevében elvesztette azt és erre csak később döbbent rá. Ráadásul furcsa magyarázkodása az esti kerekasztal-szertartás előtt komoly veszélybe is sodorta. Itt végül mégsem őt, hanem Mehringer Marcit érte utol a végzet – így végül Ártatlanként neki kellett elhagynia a kastélyt.

Vadon Jani és Erős Antónia

Amint azt a Story.hu is kiszúrta, a fent említett Vadon Jani rögtön az első kerekasztal-szertartásnál Erős Antóniát javasolta kiesésre. A híradós önmagában ezen még nem akadt ki, hiszen erről szól ez a játék, de az minden bizonnyal rosszul esett, hogy Sebestyén Balázs egykori kollégája rosszul írta le kiszemeltje nevét, így:

„Erőss Antónia”.

Talán Vadon Jani is dr. Erőss Pál vezetéknevének írásmódja befolyásolta, hiszen a Jogi esetek műsorvezetőjének vezetéknevét tényleg két s-sel kellett írni. Erős Antóniáé viszont egy s-sel van.

A kerekasztal-beszélgetésből egy részletet az alábbi videóban lehet megnézni.

A műsorvezető egyébként a friss házas Árpa Attila, játékban vannak még a következő hírességek:

  • Bereczki Zoltán színész-énekes
  • Bíró Beáta exmodell
  • Dér Henrietta énekesnő-dalszerző
  • Erős Antónia műsorvezető
  • Gáspár Kata színésznő
  • Hadas Krisztina szerkesztő-riporter
  • Herceg Erika előadó
  • Hermányi Mariann színésznő
  • Hevér Gábor színész
  • Kozma Dominik világbajnoki bronzérmes úszó
  • Lakatos László humorista
  • Megyeri Csilla műsorvezető
  • Molnár Áron színész
  • Muri Enikő énekesnő, színésznő
  • Sváby András műsorvezető
  • Szorcsik Viktória színésznő-műsorvezető
  • Url Izabell író
  • Vadon János műsorvezető
  • Vályi István újságíró; valamint
  • Zdroba Patrik énekes

 

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban)