Hevér Gábor arról vallott, hogyan ismerte meg a feleségét: a színész 31 éves volt, a lány 18

Hevér Gábor, az RTL sztárja és későbbi felesége egy közös fellépésen ismerkedtek össze.

2024. július 4., 10:57

Szerző:

Hevér Gábor a karrierjét a Nyers együttes énekeseként kezdte, majd 1996-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Frissdiplomásként a Miskolci Nemzeti Színházba került egy évadra, majd szabadúszó volt. 2003-ban újra bekerült egy nemzeti társulatba, de itt 10 évig. A budapesti Nemzeti Színház társulatának Alföldi Róbert távozásáig, azaz 2013-ig maradt tagja, aztán a Vígszínházban játszott 2019-ig, azóta ismét szabadúszó. Mostanában az Átrium Színházban és az Orfeumban lehetett őt a legtöbbet látni, meg persze a Gólkirályság című sorozatban az RTL-en. Az 55 éves, szegedi születésű színész most a Best magazinnak adott interjút.

Hevér Gábor így ismerte meg a feleségét

Hevér Gábor felesége Mosonmagyaróváron született, de édesapja révén félig madagaszkári származású, és Myriam Rakotomalalának hívják. Két kamaszlányt nevelnek ők az RTL sztárjával, akik közül az idősebb, Vilma feltűnt egyszer A mi kis falunk című sorozatban is. Vilma húgát Bertának hívják, a család Budapest vonzáskörzetének egyik legnépszerűbb kistelepülésén, Nagykovácsiban él.

„Azt nem tudom, hány éve vagyunk házasok, ebben sohasem voltam jó, de június 10-én van az évfordulónk, az biztos. Arról is megy a találgatás, hogy melyik nap, december 8-án vagy 10-én ismerkedtünk meg huszonnégy éve. A Zeneakadémián találkoztunk, a Teremin című darabban játszottunk, Myriam táncolt benne, én pedig Lenint alakítottam”

– idézi Hevér Gábor nyilatkozatát a Bestből az nlc.hu. Háromszor adták elő ezt a bizonyos darabot, ami után Myriam visszatért Győrbe, de addigra Hevér Gábor már megkapta a fiatal táncoslány telefonszámát és udvarolni kezdett neki. Ezek után távkapcsolat kezdődött közöttük, ebből lett végül házasság a lány szüleinek kezdeti rosszallása ellenére.

„Féltették is tőlem a lányukat a szülei. Mit akar egy ilyen fiatal lánytól, ráadásul színész, milyen szakma az... Aztán elég hamar összeköltöztünk, látták, hogy a lányuk szerelmes és biztonságban van, úgyhogy mindent megoldódott, és azóta is jó a kapcsolatunk. Amúgy megértem őket, nagyobb lányunk, Vilma nemsokára annyi idős lesz, mint az édesanyja, amikor egymásba szerettünk, és ha körülötte legyeskedne egy harmincas férfi, én is megkérdezném, hogy mit akar tőle”

– ismeri el Hevér Gábor, hogy mégiscsak szokatlan volt a megismerkedésük története.

Hevér Gábor rendkívül kiegyensúlyozott és boldog embernek tűnik az interjú alapján – jó néha ilyet is olvasni.

„Boldog és büszke férj, apa és színész vagyok, szép családi életet élek és szeretem a munkámat. És ennyi elég is”

– mondja Hevér Gábor.

(Kiemelt kép: az RTL Gólkirályság Instagramja)