Harsányi Levente címlapon mutatta meg a párját: ennyi köztük a korkülönbség

A SzerencseSzombatból is ismert Harsányi Levente és új párja 3 hónapja vannak együtt.

2023. május 4., 10:10

Szerző:

Harsányi Levente szerepel a Story magazin legfrissebb, ma megjelent számának címlapján, de nem egyedül. Ott van még Rácz-Gyuricza Dóra és Rácz-Gyuricza Dóra édesanyja is, de most nem ők az érdekesek, hanem Obersovszky Lara, aki Harsányi Levente új szerelme.

Az 53 éves műsorvezető ugyanis boldogan jelenti be, hogy újra kapcsolatban van. A címlapsztoriból kiderül, hogy közte és párja között kerek 20 év a korkülönbség, és a szerelmesek 3 hónapja vannak együtt. A megismerkedésükről többek között ezt mondja Harsányi Levente, aki egy szülinapról érkezett a baráti összejövetelre, ahol Obersovszky Lara is ott volt:

„lestrapáltan, kedvtelenül érkeztem meg az összejövetelre, ráadásul a házhoz menet még el is estem a jeges úton, de végül egészen Lara karjaiba csúsztam. Így kezdődött a mi történetünk.”

Harsányi Levente új párjáról azt lehet tudni, hogy Németországban ő is dolgozott műsorvezetőként, és hogy egy 7 éves kislányt nevel, Németországon belül Münchenben lakik.

Obersovszky Larától is idézünk pár mondatot, amiben új párjáról áradozik:

„onnantól, hogy megismertem, csak ő járt a fejemben. Úgy érzem, ő az igazi! Hihetetlen energia, kémia van közöttünk. Bár még friss a kapcsolatunk, és az összeköltözés is várat magára, de komolyan tervezünk egymással.”

Harsányi Levente szintén szülő: a kisfia 2009-ben, a kislánya 2014-ben született, így nagyjából egyidős új párja kislányával. Az interjúból az is kiderül, hogy a gyerekek már ismerik is egymást és remekül kijönnek egymással.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)